Biglia a Milanban szeretné befejezni a pályafutását

Enzo Montepaone ügynök elmondása szerint Lucas Biglia a télen több ajánlatot is elutasított.

Biglia tavaly nyáron csatlakozott a Milanhoz, azonban kezdetben sérülések hátráltatták és nem volt képes a Lazióban mutatott formáját hozni. A januári átigazolási időszakban több megkeresés is érkezett, viszont a játékos rendre elutasította azokat. Az argentin középpályás Gennaro Gattuso irányítása óta egyre jobb formában játszik és rövid időn belül kulcsemberré vált a kezdőcsapatban.

Montepaone, a játékos ügynöke a Calciomercato.com internetes portálnak nyilatkozott Bigliáról.

“Nem szabad megfeledkezni arról, hogy kezdetben fizikai problémákkal bajlódott. Amikor csatlakozol egy olyan nagy klubhoz, mint a Milan, lehetnek problémák. Ezt követően lassan visszatért az ideális formája és egyre jobb teljesítményt nyújtott. Ebben Gattusónak nagy szerepe volt, hiszen egyből bizalmat szavazott Lucasnak.”

“Tizenhárom éve ismerem Lucast és minden egyes nap beszélek vele. Úgy gondolom, hogy még nem láttuk a legjobb formáját és ennél jobb teljesítményre törekszik. Meggyőződésem, hogy történelmet írhat a Milannal.”

Bigliát az elmúlt években több alkalommal is Andrea Pirlóhoz hasonlították.

“Minden játékos más. A labdarúgásban nem helyes összehasonlításokat tenni. Például senkit sem lehet Messihez hasonlítani. Pirlo? Ő egy nagyszerű játékos volt, aki történelmet írt a Milannal és az olasz válogatottal. Lucas is remek játékos, aki mindig elfogadta a kritikákat.”

A 32 éves középpályásért a télen két kínai élvonalbeli együttes is bejelentkezett, nevezetesen a Guangzhou Evergrande és a Hebei Fortune.

“Igazak voltak a hírek, de nemet mondott az érkező ajánlatokra, mert a Milanban szeretné befejezni a pályafutását. Ez az álláspontja amióta először magára öltötte a piros-fekete mezt.” – tette hozzá.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS