Megérkezett a Dunakeszi: Máris a playoffba jutnának!

Nem volt zökkenőmentes a Rangers felkészülése, de Kálmán Ádám szerint ennek ellenére is jól zárták az alapozást a bajnokságra.

A tavalyi szezonhoz képest sok új csapattal találkozhatunk a Divízió II-ben. A másodikszámú csapatok mellett van visszatérő és természetesen új is. A Dunakeszi Rangers első idényére készül, 27294330_1543778929077095_739236315_nde már nagy terveket szövöget. Pedig sok együttes számára az első év a tanulásról szól. Ismerve a Duna-partiak keretét van köztük néhány olyan rutinos játékos, akik hozzá is segíthetik céljaik eléréséhez. Azonban egy igen kemény mezőnnyel kell megharcolniuk a Ranger-öknek, de minden bizonnyal az első győzelem óriási löketet adhat majd a csapatnak és beindulhat a szekér. Mindenesetre a Dunakeszit nem sokan ismerik még, így az első ellenfelüknek egy fekete lóval kell megküzdenie.

Kálmán Ádám szakosztályvezető szerint a Rangers képes arra, hogy már első szezonjában bejusson a rájátszásba. Ehhez –ahogy mondta– egy csapatként és egy családként kell működniük.

Fotók: Facebook

Mikor döntöttetek, hogy indultok a Divízió II-ben és mi volt ennek a hátterében?
A döntésünk már a csapat megalakulásakor elhatározás volt. Azt a feltételt tettük magunk elé, hogy októberre elérjük önerőből a 43 főt. Ez sikerült, viszont az októberi bemutató mérkőzésünket kaotikusnak éreztem abból a szempontból, hogy hipp-hopp három hét alatt szervezz le egy mérkőzést és találj egy csapatot a junior szezon kellős közepén. A sors fintora, hogy épp a Jászberény volt, akik szinte fénysebességgel jelentkeztek és külön örülök neki, hogy épp ellenük lesz az első megmérettetésünk. Ehhez egy vicces kép is készült Balogh Kornéllal, ami majd az esemény facebook oldalán megtalálható.rangers-jaszbereny

Hogy sikerült összerakni ezt az ideális keretet a bajnokságra?
Tapasztalataim szerint nincs ideális keret. Jobb vagy rosszabb van, mint az előző év. Nekünk nincs előző évünk így nem tudjuk megmondani, hogy mennyire ideális a keretünk. Az viszont tény, hogy Szatmári János engedélyezte pár játékosának, hogy kölcsönben nálunk léphessenek pályára ebben az évben és bízva abban. Így viszont hatalmas tapasztalattal rendelkező játékosokat tudhatunk köreinkben, akikkel 10 évvel ezelőtt már együtt játszhattam és a 2016-os szezonban is. Nagyon sokat számít Stetner Péter tapasztalata minden téren, de idesorolhatnám Kinisch Pétert is, aki a speciális csapatot rakja össze, hogy jól mozogjanak. De kiemelhetném a többieket is, akik Amerikában játszottak két évet, mint Nagy Mátyás egyetemi szinten valamelyik alsóbb osztályban. Vannak olyan játékosaink, akik a még junior válogatott előtti NG Teamben benne voltak, vannak, akik junior válogatottak is lettek. Tehát nem tudjuk, hogy ideális ez a keret. Azt tudjuk, hogy már nagyon játszanának.

Melyik posztokon érzitek magatokat erősnek vagy gyengének?
Ez egy roppant jó kérdés. Szerencsére eljutottunk oda, hogy nem igazán van hiányposztunk. Mindenhol fejlődni kell és tanulni. Nincs kiemelt gyenge vagy erős rész. Fejlődő viszont van. Nem elégszer hangsúlyozom tanuló év nekem is, mint csapatvezető és a játékosoknak is, illetve az edzői stábnak. Így meglátjuk, hogy a 2019-es évre hova kell eljutnunk. Néha olyan érzés –hogy kicsit hazafelé is beszéljek–, ahogy édesapám mondaná, ez olyan, mintha Cápa etetéskor beugrasz ketrec nélkül a vízbe. Vagy bajod lesz belőle vagy nem. Én bízom a srácokban és tudom, hogy olyan nem lesz, hogy úgy jöjjenek le a pályáról, hogy nem akarnának győzni.20819160_2003454533220215_6290724637357700552_o

Mi volt a legnagyobb nehézség esetleg előny, amikor a csapat összehangolásán dolgoztatok?
Előny volt az, hogy nagyon sokan blokkokban érkeztek, valahol játszottak már együtt, valamikor, vagy folyamatosan. Mindig az emberi tényezők a nehezebbek, az egyéni egoizmus, amivel foglalkozni kell és tudnia mindenkinek, hogy ez egy csapat és egy család, nincs egyén. Így jóval könnyebb összehangolódni. Ami nehézkes attól függetlenül, hogy nagyon jó körülmények között edzhetünk, most jelenleg osztozunk a labdarúgókkal a pályán, és amikor van, egy kis rés, akkor van időnk egész pályán edzeni.

Hogyan álltok a felkészüléssel?
Köszönjük jól. Remélem, ez így elég viccesen hangzott. A felkészülési meccseinket is éppen az előbb említett osztozás miatt nem tudjuk megvalósítani, illetve valamilyen szinten az edzők demokratikusan el tudják dönteni, hogy szeretnénk-e edzőmeccset, vagy nem. Sajnos utóbbi mellett döntöttek. A másik felkészülési mérkőzésünk, ami lett volna az pedig az időjárás miatt elmaradt, de így is versenyben vannak a srácok. Jó meccs-szimulációkat tudunk játszani edzéseken és tudják, hogy fel kell, szívják magukat.18359424_1954504661448536_5857560481267949862_o

Mit gondolsz az idei Divízió II-es mezőnyről? Kik lehetnek a legnagyobb ellenfelek? Szerinted az első győzelem meg lesz-e idén?
Minden csapatot tisztelünk és becsülünk. Mindenkitől tanulni fogunk valami újat. A Jászberény ellen remélem, egy nagyon jó csatát fogunk vívni már csak azért is, mert jó lenne látni, mennyit fejlődünk. Bár ahogy látom, náluk eléggé ki van élezve ránk egy két DL-juk és ezért így még jobb is lesz a dolog. Minden találkozónk nehéz lesz főleg az utolsó kettő Eger és Wolves 2 elleni, de nagyon remélem, hogy ott is sok tapasztalatot fogunk szerezni és nagyot fogunk küzdeni. Jó érzés lenne a Wolves 2-nél a régi motorosokat is látni.

Mi lesz a csapat célja a harmadosztályban?
Mindent összegezve a playoff.

Alapítás éve: 2017
Hazai pálya: Magyarság Sportpálya
Edzői stáb: Kovai Krisztián (vezetőedző), Nagy Krisztián (offensive koordinátor), Merényi Róbert (defensive koordinátor)
Távozók: –
Érkezők: –VSD-American football LOGO

Forrás: http://mafsz.org – RSS