Bird: Ez volt az eddigi legnehezebb győzelmem

Formula-E

2016. február 7. vasárnap, 16:26

Szerző: Balogh Tamás; Fotó: DPPI

A Formula-E szombati, argentínai versenyét megnyerő Sam Bird szerint karrierje legnehezebb futamát teljesítette Buenos Airesben, ám a remek stratégiának köszönhetően meg tudta őrizni az első helyet.

Sam Bird a Formula-E első idényében két győzelmet szerezve a pontverseny ötödik pozíciójában zárt, míg a most futó szezonban egy második hely volt a legjobbja a hétvégi viadal előtt. A szombati kvalifikáción aztán megszerezte saját maga és a DS Virgin csapat első pole pozícióját a sorozatban, amelyet aztán győzelemre is tudott váltani a néhány órával későbbi futamon. Bár a brit voltaképpen rajt-cél sikert aratott, elmondása szerint belülről korántsem volt ennyire egyszerű a verseny:

Bird_Buenos_DPPI

„Nagyon-nagyon kemény verseny volt, igazán kemény, de nagyon boldog vagyok!” – nyilatkozta Bird a motorsport.com hasábjain. „Fel tudtam venni a harcot a legnagyobb nevekkel, az e.dams és az ABT pilótáival, és mi jöttünk ki győztesen a harcból. Roppant nehéz versenyen vagyunk túl, az eddigi legnehezebb győzelmem a mostani. Vissza kell néznem a futamot, annyira megterhelő volt.”

Bird számára különösen a finálé lehetett igazán nehéz, hiszen a mezőny végéről induló bajnoki éllovas, Sebastien Buemi alaposan felzárkózott rá. A DS Virgin versenyzője azonban jól spórolt az energiájával, amely a karácsony előtti teszt mellett a másik kulcsfontosságú eleme volt a minapi sikerének:

„Egyszerűen csak megpróbáltam olyan szélessé tenni az autóm, amennyire csak lehetséges, és a lehető legtovább kitartani. Tudtam, hogy közeledik, de úgy vélem, elég jól álltunk az energia terén, mivel igyekeztem spórolni vele korábban. Elkövettem néhány hibát az utolsó körökben, de a legjobbamat nyújtottam a győzelemért, úgy gondolom, kiválóan működött a stratégiánk” – fogalmazott Bird, aki elsőségével feljött az összetett harmadik pozíciójába.

Forrás: www.formula.hu – RSS