Birkózó-vb: Egy arany, egy ezüst, egy bronz eddig

Bácsi Péter aranyérmes lett a birkózó-világbajnokságon. A Papp László Budapest Sportarénában zajló világversenyen a Ferencváros klasszisa a 82 kilogrammosok fináléjában a török Emrah Kussal csapott össze és 3-0-s hátrányt ledolgozva végül 4-3-ra győzött.

 

„Ennél nagyobb álma nem is lehet az embernek; ez sportolói karrierem csúcsa!” – kezdte az értékelést Bácsi Péter az eredményhirdetés után. „Nagyon nehéz mérkőzés volt, de ilyen közönség előtt nem is lehetett volna veszíteni. Kicsit engem is meglepett, hogy mennyire jól ment ma a birkózás. Az előző meccseimen alig bírtam akciót csinálni, de amikor legjobban kellett, sikerült. Elfáradtam. Az utóbbi hónapokban a felkészülés miatt kevesebbet voltam együtt a családommal, örülök, hogy most egy olyan időszak következik, amikor pihenhetek, és újra együtt lehetünk” – mondta Bácsi Péter.

 

A kötöttfogásúak 72 kilogrammos kategóriájában Korpási Bálint ezüstérmes lett. A magyar birkózó-válogatott erőssége úgy gondolja, hogy kimaxolta az elmúlt három évet.

„Mindössze egy kicsi hiányzott, de az nagyon. Azt gondolom, hogy nagyon sokat beletettem a felkészülésbe. Huszonnyolc évesen szereztem az első érmemet felnőtt világversenyen. Azóta sok szép érmet gyűjtöttem, ez is beleillik ebbe a sorba. Most nyilván szomorú vagyok, de jön egy kis pihenő, és aztán eldöntöm, hogy hogyan tovább” – összegzett Korpási Bálint, aki a magyar válogatott második érmét szerezte a budapesti világbajnokságon.

A világbajnokság hetedik versenynapja után a magyarok egy aranyérem mellett egy ezüsttel és egy bronzzal büszkélkedhetnek.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS