Biztonságban a magyarok

A törökországi Trabzonban zajlanak a Gymnasiade versenyei. Mint ismeretes, az országban véres katonai puccskísérlet történt. A Magyar Diáksport Szövetség a honlapján arról adott tájékoztatást, hogy a húsz fiatal sportoló és kísérete semmit nem érzékelt a történésekből, és biztonságban van.

UP-info A Magyar Diáksport Szövetség a honlapján tájékoztatja a közvéleményt és az érdeklődőket, hogy a péntek esti törökországi események a Trabzonban zajló Gymnasiade lebonyolítását, a résztvevők biztonságát nem érintették.

Gym-embléma„Az első hírek megjelenését követően azonnal felvettük a kapcsolatot a magyar delegáció és az MDSZ kint tartózkodó vezetésével – szól a szövetség tájékoztatása –, akik közölték, hogy semmit nem érzékelnek a belpolitikai eseményekből, jól vannak, és mindenki biztonságban van. A legfrissebb hírek szerint a verseny szervezői ma reggel minden érdemi információról tájékoztatták a delegációk képviselőit, a versenyek pedig – némi csúszással – megrendezésre kerülnek.
Az MDSZ természetesen a mai napon és a következő napokban is folyamatosan nyomon követi és értékeli a törökországi események alakulását, és amennyiben szükséges, a Külügyminisztérium és a külképviseleti szervek bevonásával mindent megtesz annak érdekében, hogy a magyar sportoló tanulók és kísérőik az eredeti tervek szerint versenyezhessék végig a világeseményt, és biztonságban utazhassanak haza a Gymnasiaderól.”

Az MDSZ természetesen áll minden érdeklődő rendelkezésére. Az esetleges kéréseket, kérdéseket az mdszok@mdsz.hu címre kell eljuttatni.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS