Európa második vonalának csapatai még be sem kapcsolódtak az idei Bajnokok Ligája küzdelmeibe, a magyar bajnok azonban máris elszállt. Igaz a Maccabi az utóbbi években többször is szerepelt a főtáblán, azért mégis szomorú és elgondolkoztató, hogy a hazai mezőnyből tavaly abszolút kiemelkedő Győr kettős vereséggel búcsúzott.
Sajnos nem egyedi esetről van szó, két kiírás kivételével nem sok babér termett a mieinknek.
Elevenítsük fel a két sikerünket !
Az 1995-96-os kiírásban a Ferencváros az Anderlecht kiverésével jutott az elit mezőnybe, amely akkor még csak tizenhat csapatot számlált. A Grasshoppers otthonában kezdett a magyar bajnok és a rajt sokak számára marad felejthetetlen: a zöld-fehérek Zürichben nyertek 3:0-ra. Bár az Ajaxtól oda-vissza simán kikapott a Fradi és Madridban is hat gólt került a hálójába, azért nem kellett szégyenkeznie a társulatnak.
A Real ellen itthon Albert góljának köszönhetően a vezetést is megszerezték a ferencvárosiak, az 1:1-es döntetlen mindenképpen sikernek számított. A Grasshoppers ellen az Üllői úton 1995 november 22-én elért 3.3 pedig az utolsó pontot jelenti, amelyet magyar csapat szerzett a BL főtábláján…
2009 augusztusában a Debrecennek sikerült a bravúr: a Levszki Szófia kétszeri legyőzésével felkerült az immár 32 csapatos főtáblára. A liverpooli 0:1-es nyitány tisztes helytállásnak számított.
Sajnos azonban tény, hogy a Loki mind a hat mérkőzését elveszítette a csoportban, ahol a Lyon és a Fiorentina volt a két további ellenfél. Igaz a hajdúságiak mindhárom hazai meccsüket a kénytelenek voltak a Puskás Ferenc Stadionban játszani.
XLsport – Takács Gábor