BL: Minimális előnnyel utazhat Párizsba a Dortmund

Kiegyenlített kezdés után az első félidő derekára mezőnyfölénybe került a múlt hétvégén címét megvédve friss francia bajnok PSG, kapura igazán veszélyes lehetőség ugyanakkor az 1997-ben BL-győztes Dortmund előtt adódott.

Bár bő félóra elteltével kiszabadult a szorításból a Ruhr-vidéki alakulat, mégis némileg váratlanul szerezte meg a vezetést. A párizsiak ráadásul még a szünet előtt elvesztették a háromszor is ápolásra szoruló Lucas Hernandezt a védelem tengelyéből és Gianluigi Donnarumma bravúrjára volt szükség, hogy csupán egygólos különbséggel vonulhassanak pihenőre a felek. Az első játékrészt a Paris Saint-Germain komoly lehetőség nélkül zárta.

Harcosabban jött vissza az öltözőből a francia együttes, amely röviddel a szünet után egy támadás alatt kétszer is a kapufát találta el. Magasabb lett az iram, a kritikus időszakot átvészelő a Dortmund is hibázott el nagy lehetőségeket, sőt, labdabirtoklásban is átvette az irányítást. A hajrához érkezve ismét mindkét kapu veszélyben forgott, azonban hol a támadók céloztak pontatlanul, hol egy önfeláldozó védő becsúszó szerelése akadályozta meg a gólt. A mérkőzést így Niclas Füllkrug gólja döntötte el, a párharcot azonban nem: egygólos különbséggel kezdik meg a felek a visszavágót hat nap múlva a francia fővárosban.

BAJNOKOK LIGÁJA ELŐDÖNTŐ – 1. MÉRKŐZÉS
Borussia Dortmund (német)–Paris Saint-Germain (francia) 1–0 (1–0)
Dortmund, Signal Iduna Park, 80 000 néző. V: A. Taylor (angol)

Dortmund: Kobel – Ryerson (Wolf, 87.), Hummels, N. Schlotterbeck, Maatsen – Sabitzer, Brandt (F. Nmecha, 87.), Can – Adeyemi (Reus, 83.), Füllkrug (Moukoko, 90+1.), Sancho. Vezetőedző: Edin Terzic

PSG: Donnarumma – Hakimi, Marquinhos, L. Hernandez (Beraldo, 42.), Nuno Mendes – Zaire-Emery, Vitinha, Fabián – O. Dembélé, Mbappé, Barcola (Kolo Muani, 65.). Vezetőedző: Luis Enrique
Gólszerző: Füllkrug (36.)

A visszavágót jövő kedden rendezik Párizsban.

A másik ágon a kedden játszott mérkőzésen: Bayern München (német)-Real Madrid (spanyol) 2-2 (0-1)

Írta a Magyar Hírlap