Boateng és Robben is játszhat a rangadón

Boateng és Robben is játszhat a rangadón

Nincs újabb sérültünk.

Nagyobb sérülések nélkül vészelték át a válogatott túrákat a Bayern München profijai. A kisebb ijedtségeket minden esetben megkönnyebbülés követte.

Arjen+Robben+Jerome+Boateng+Z8YI rfZBeLmArjen Robbenről még a hét elején érkezett hír, hogy sérülés miatt kihagyni kényszerül a hollandok keddi meccsét, Louis van Gaal már akkor megnyugtatott mindenkit, hogy ez elsősorban elővigyázatosságból lesz így. Arjen Robben Münchenbe visszatérve elmondta, egészségi állapota nem lesz akadálya annak, hogy pályára lépjen a Dortmund ellen, csütörtökön már a csapatedzésen is ott lehet. 

Amiként Jerome Boateng is. A német válogatott védőt sarkát érte kisebb sérülés az angolok elleni találkozó első félidejében. Elővigyázatosságból ő már nem játszott a második félidőben. A Dortmund ellen viszont számíthatunk rá.

Ki kell emelni, hogy Franck Ribery az ukránok elleni sorsdöntő mérkőzésen több csúnya rúgást kapott, volt, hogy a földön is maradt: sérülést azonban szerencsére nem szedett össze. 

Javi Martínez már a mögöttünk álló héten kisebb sérülést szenvedett. A Marca hírei szerint a baszk játékos már kedden is pályára léphetett volna, Vicente del Bosque szövetségi kapitány azonban pihentette őt. 

 

A cikk olvasása az fcbayernmunchen.hu weboldalon.

Share: