Bombameglepetés – Az Eger kikapott a Veronától

egererdelyi2016

Nem sikerült győznie az Egernek a BL-ben. A Sport Management együttese az utolsó negyedben tréfálta meg a hevesieket.

egererdelyi2016

Erdélyi háromig jutott (Fotó: Fehér Kálmán)

Nagyon bekezdett az Eger, hiszen az első napon a Marseillet tizenhárom góllal verte. A hevesi alakulatra ma a Sport Management együttese várt, mely csapat az olasz bajnokság tavalyi szezonjában a harmadik helyen “futott be”.

Az első negyedben Blary találatával szerzett vezetést a veronai alakulat, majd erre Erdélyi és Decker válaszolt. A hajrában érkezett Deserti gólja, így 2-2-re álltak egymással a felek. A második nyolc percben Gallo és Gitto valamint Deserti volt eredményes, így az Egernek háromgólos hátrányból kellett kapaszkodnia. A nagyszünet előtt Kovács Gergő bevert egy gólt, így 3-5 állt az eredményjelzőn.

A fordulás után az egrieké volt a harmadik negyed, Hosnyánszky duplájával, majd Decker, Bedő, Erdélyi és Lőrincz találatával ötöt is vágtak a hazaiak, míg egy érkezett a túloldalon, így 8-6 volt az eredmény a záróakkord előtt. Az utolsó negyedben Luongo és Petkovics szűk két perc alatt kiegyenlített. Sőt Angyal kiállítását követően már megszerezte a vezetést is az olasz gárda, 8-9. A hajrában még Erdélyi egyenlített, de az utolsó percre fordulva Petkovics bevágta a tizediket. Az Egernek még volt lehetősége Jelaca kiállítását követően, de nem sikerült egalizálnia.

A vasárnapi utolsó meccsen a továbbjutást illetően elengedhetetlen lesz a győzelem.

Bajnokok Ligája, második selejtezőkör, (E csoport):

ZF-Eger – Sport Management Verona 9-10 (2-2, 1-3, 5-1, 1-4)
Gólszerzők: Erdélyi 3, Hosnyánszky 2, Lőrincz 1, Decker 1, Kovács Gergő 1, Bedő 1 ill. Deserti 2, Luongo 2, Petkovics 2, Gallo 1, Gitto 1, Bini 1 Blary 1

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS