A korábbi évtizedek válogatott kosárlabdázói közül keveseket lehet olyan gyakran viszont látni, mint Boros Zoltánt. A sportágban mindenki által csak Boriszként emlegetett, egykori kiválóság ugyanis gyakori vendége az M4 televízió adásainak, ahova szakkomentátorként hívják be. Boros Zoltánnal munkahelyén, a Testnevelési Egyetem Sportjáték Tanszékén sikerült beszélgetnem.
Boros Zoltán (fotó: jochapress)
– Nyolcadik éve dolgozom itt, a tanszéken, ahol annak idején tanár szakon végeztem, még 1993-ban. Utána elmentem profi kosárlabdázónak: a Honvédban, az Albacompban, Pakson és Kecskeméten játszottam. Ötszörös magyar bajnoknak mondhatom magamat, aki két MK-győzelem részese is. Örömömre nyolcvannyolcszor szerepelhettem a magyar nemzeti együttesben.
– 2005-ben hagyott fel az aktív játékkal és mindjárt a mélyvízbe ugorhatott.
– Komoly és megtisztelő feladatot kaptam: a felnőtt válogatott másodedzője lehettem korábbi játékostársam, Meszlényi Róbert mellett. Ez a lehetőség egy Eb-selejtező csoportmeccs-sorozatra szólt, amelynek végén sajnos nem sikerült az Eb-re történő kijutásunk. Meszlényi Róbert lemondásával egyidejűleg nekem is el kellett köszönnöm a válogatott mellől.
– Hogyan alakult ezután az élete?
– Alapvetően engem maga a tanítás érdekelt, de nem tudtam tanárként elhelyezkedni. Miközben diplomát szereztem a Budapesti Gazdasági Főiskolán (ma BGE), biztosítási és banki területen dolgoztam 2005 és 2012 között, amikor sokadmagammal együtt „leépítettek”.
– Ekkor került a tanári vonalra?
Sterbencz Tamás (fotó: jochapress)
– A jelenlegi rektor, volt játékostársam, Sterbencz Tamás ismételt hívására kerültem a sportjáték tanszékre tanársegédnek. Nagy váltás volt a gazdasági közegből visszajönni, de szerencsére nagyon élvezem. Az oktatás mellett a TE női csapata után most a férfiakkal foglalkozhatok.
– Mi a különbség a férfiak és a nők között?
– A nőkkel való együttműködés során sokkal több lehetősége adódik az edzőnek az elképzelései megvalósítására. A fiúk messze nem követik olyan vakon az edzői utasításokat. Az egyetemistákkal egészen másként lehet beszélni, mint egy profi klub játékosaival.
– Immár évek óta a TE férfi NB II-es együttesét készíti fel…
– A közös munka kezdetén mindössze három nappali tagozatos hallgató volt a csapatban. Mára már mindössze egy, „külsős” játékosunk van. így sokkal könnyebb a közös nevező kialakítása. Mivel a fiatalok között vagyok, lassabban öregszem.
– Az öregedést a sportos életmód is késlelteti…
– Amibe beleszülettem, Kispest Wekerle-telepen, hiszen szüleim mindketten az élvonalban kézilabdáztak. Én tízévesen elkezdtem kosarazni a Honvédban Baranyai Lajos kezei alatt. A későbbi edzőim közül Tatár Istvánt, Patonai Imrét, Mészáros Lajost és Zsoldos Andrást emelném ki.
Mészáros Lajos (fotó: jochapress)
– A kilencvenes években még sokkal nagyobb volt a sportolási lehetőségek vonzereje…
– Sajnos, manapság jóval kevesebb gyerek érdeklődik a rendszeres sportolás iránt, ráadásul sokkal szerényebb a mozgáskoordinációjuk.
Reményt keltő pozitívum, hogy az öt éve újra elindult edzőképzés iránt igen komoly érdeklődés tapasztalható. Ha a tanári fizetések is feljavulnak, várhatóan a tanári pálya iránti érdeklődés is fokozódni fog.
– Ma még viszont egészen más az alaphelyzet.
– Ez alól én sem vagyok kivétel, miként itt, az egyetemi tanártársaim sem. Majd mindenki csinál mást is a főállása mellett. Ezek a részfeladatok számomra azért is fontosak, mert a tanítványok hitelesnek fogadnak el a sokoldalú tevékenységem révén. Nekem pedig folyamatosan keresnem kell a fejlődés útjait. Ebben a törekvésemben nagy segítségemre vannak azok az idősebb kollégák, akik mindmáig példaértékű módon oktatják tantárgyaikat.
– Hogyan lehet valaki hosszabb távon is elfogadott, jó edző?
– A legfontosabb a folyamatos önképzés! Az edzői munka során szerzett tapasztalatok adaptálása önmagában nem elég, szükség van a rendszeres elméleti önképzésre is. Az internet jóvoltából a legkülönfélébb szakmai publikációk is elérhetők, amelyekből a saját megjelentetési kötelezettségeinkhez is jó gondolatokat kaphatunk. Jómagam, egyébként az első publikációmat a hárompontos dobások fejlődéséről és elterjedéséről jelentettem meg. Jelenleg egyébként a doktori disszertációm kiemelten foglalkoztat. Végső konklúzió: ha egy csapatban nincs legalább egy olyan center, aki hárompontos dobásra is képes, az szinte kizárja a csapat eredményességét.
– Hogyan alakul a napi programja?
– Bőven van dolgom, reggelente hétkor startolok otthonról és este 10 után érek haza. Ez alól csak a keddi nap kivétel, ekkor már délután hatkor meglepem a családomat: kutató gyógyszerész feleségemet, 24, 22 és 21 éves egyetemista lányaimat, akik közül ketten röplabdáznak, egy pedig kosárlabdázik. Sajnos a fizikai jólétemre is kevés idő jut, szerencsére napközben majd mindig állok mozgok, bemutatok dolgokat az óráimon vagy az edzéseken. Azért hetente egyszer így is „beszorítok” a programba egy 50-60 perces kerékpározást, többre nem futja.
– Többféle minőségében egészen biztosan van rálátása a mai magyar válogatottakra is.
– A női szakág pillanatnyilag inkább rendben van, a felnőtt Eb-re történt kijutás, de még inkább a korosztályos válogatottak tartósan jó szereplése mondatja ezt velem. A fiúknál a tizenhatos mezőnyű Eb-n 1999-ben ott lehettünk, majd jött egy hatalmas űr. Egészen 2017-ig kellett várni az újabb Eb-szereplésre, aminek mindenki örült, azzal együtt is, hogy utóbb már huszonnégyes volt az Eb-döntő mezőnye. A közelmúltban eldőlt, hogy ismét Eb-döntő részvevő lesz a férfiválogatott, ami jó irányt igazol. Az utánpótlás vonalon ott még nem olyan jó a helyzet.
– Jelenlegi munkájában mit tart a legfontosabbnak?
– Kiemelten foglalkozni azokkal a tanár-, illetve edzőjelöltekkel, akiken látszik a szakma iránti feltétlen elkötelezettség. Őket igyekszünk kihelyezni fél-, vagy akár egy teljes esztendőre is olyan műhelyekbe (a Honvédba, a Vasashoz és a MAFC-hoz), ahol komoly gyakorlati tapasztalatokat szerezhetnek már a tanulmányi idejükön belül is.
(jochapress / Jocha Károly)
Post Views: 1
