Bottas: Nem éltünk az elején a lehetőséggel

F1

2016. augusztus 28. vasárnap, 17:19

Szerző: Czinege Ádám, fotó: dppi

A szombati nap csalódást keltő eredménye után a vasárnapi nagy kavarodás sem jött jól ki a Williamsnek a Belga Nagydíjon, mivel pilótáik a nyolcadik és a kilencedik pozícióban végeztek.

A brit alakulat ezzel az eredménnyel elveszítette a konstruktőrök bajnokságában a Force Indiával szemben a negyedik helyét, mivel a rivális gárda autói a negyedik és az ötödik pozícióban futottak be Spában a leintéskor.

A Williams versenyzői a gumikkal folyamatosan küszködve nem tudták tartani a tempót, Hamilton, Perez és Vettel is elment mellettük, a McLaren-Hondát vezető Alonsót pedig nem sikerült átlépniük.

 Dppi_bottas_08.28.

Bottas szerint a futam elején veszítették a legtöbb helyezést: „Ez egy csalódást keltő nap volt, és szomorú, hogy elpazaroltuk a lehetőséget, amit a verseny elején kaptunk. Nagyszerű pozícióban voltunk a rajt után, és amikor a biztonsági autó bejött, nekünk rögtön a bokszba kellett volna menni. Akkor veszítettünk néhány pozíciót.”

A finn reméli, hogy Olaszországban javíthatnak az eredményen: „Megpróbáltuk a legtöbbet kihozni a versenyből, és elégedett vagyok, hogy legalább néhány pontot tudtunk szerezni a végén, de összességében csalódottnak kell lennünk. Ha előre tekintünk, a következő héten újabb verseny következik, a mai napból pedig tanulunk kell. Remélhetőleg jobban teljesítünk majd Monzában.”

Massa sem nyilatkozott boldogan a leintést követően: „Nagyon nehéz versenyen vagyunk túl. Végig figyelni a gumikra és a guminyomásra, miközben versenyzünk, nagyon megterhelő. Az is nehézséget okozott, hogy ilyen sokáig kellett kinn maradni a pályán. Amikor a gumik jól viselkedtek, nagyszerű pozíciókért harcoltunk, de amikor nem, nem tudtunk többet küzdeni.”

Forrás: www.formula.hu – RSS