Bővülő bázis

Hiába kemény sportág a jégkorong, egyre több magyar kislány kergeti a pakkot a jégen. Számuk évről évre nő, ezért a tehetséggondozó programot is át kellett szervezniük a válogatott mellett dolgozó szakembereknek.

Pusztai Viola Aki januárban ellátogatott a budapesti Városligeti Műjégpályára a Magyar Hoki Napján, saját szemével láthatta, hogy a mintegy nyolcszáz gyerek között nem kevés kislány kergette a pakkot. Bizony, már nemcsak a fiúk rajonganak Magyarországon a jégkorongért, hanem egyre több lány is űzi az amúgy kemény sportágat. A létszámnövekedés a tehetséggondozó összetartásokon is kézzelfogható, mert míg korábban az U15-ös korosztály edzésein a 11-15 éves játékosok egyaránt részt vettek, mostanra a számuk száz fölé került, így egy nap alatt képtelenség mindenkit megmozgatni.

Ezért a válogatott mellett dolgozó szakemberek két csoportra osztották a lányokat. Az U15-ös válogatott programjában 35-40 fővel dolgoznak, ők azok, akik az úgynevezett World Select Invitational-tornára utazó csapat keretébe kerülhetnek. Emellett működik a tehetséggondozó program, amelyben mintegy 70-80 hokis fejlődését követi nyomon az edzői stáb.

A lányok legutóbb február elsején találkoztak a Tüskecsarnokban.

A leány U15-ös tehetséggondozó összetartáson mintegy 40-50 játékos vett részt. Fotó: Jasó Judit

A leány U15-ös tehetséggondozó összetartáson mintegy 40-50 játékos vett részt.  •  Fotó: Jasó Judit

– Bár az elmúlt években nőtt a leány hokisok száma, a fiúkhoz képest még mindig kevesen vannak – mondja Buzás Norbert szövetségi edző. – Az a célunk, hogy minél többen a sportágban maradjanak, a tehetséggondozó összetartások is arról szólnak. Ugyanaz a stáb dolgozik velük, mint az U18-as válogatottal, hat-hét edző irányítja a felkészülésüket, köztük kapusedző is, és ugyanúgy van mellettük csapatkísérő, mint a nagyobbakkal.

Az összetartások alkalmával a lányok kétszer ötven perces jeges edzésen vesznek részt, amelyen leginkább a korcsolya- és a korongkezelési technikára helyezik a súlyt az edzők. Délután csapatépítő foglalkozásokat tartanak, amelyeken a hokisoknak kisebb csoportokba osztva, játékos feladatokat kell végrehajtaniuk.

– Bárkinek megvan az esélye arra, hogy feljebb lépjen, az U15-ös válogatott programjába – magyarázza Buzás. – Ha azt lájuk, valaki annyit fejlődött, hogy megállja a helyét a korosztály legjobbjai között, akkor meghívjuk az összetartásra. Ott már azért komolyabb feladatok elé állítjuk a lányokat, hiszen a keret a májusi finnországi World Select Invitation-tornára készül. Megtanítjuk nekik azt az alapszintű játékrendszert, amelyet a rangos versenyen is alkalmazhatnak.

S nem akármilyen ellenfelek ellen, hiszen a viadalon rendre a hokihatalmak képviselői lépnek jégre. A finnek, a svédek, a szlovákok, a csehek, a németek, és néhány tengerentúli csapat bizony nem piskóta. A szövetségi edző szerint az ott elért eredmény előrevetítheti, hogy mennyire lesz sikeres a korosztály. Példaként a 2010-es prágai tornát hozza fel, amelyen a magyar válogatott döntőt játszott a csehekkel, s csupán egyetlen góllal maradt alul. Az a csapat később a magyar női hoki aranygenerációja lett, egészen az A csoportig jutott az U18-as korosztályban.

Buzás ebben az évben is jó eredményt vár a válogatottól, amelynek az első fecskéi már beszálltak a felnőttválogatott fészkébe is. A tizenhárom éves Kreisz Emma és Seregély Mira – habár a nemzetközi szövetség szabályai szerint két évig még nem szerepelhet hivatalos mérkőzésen – megelőlegezett bizalom jeleként utazott el Marton Tibor együttesével Lengyelországba, ahol a csapat a hazai válogatottal játszik edzőmeccset.

Nagy kaland előtt állnak a MAC Budapest U14-es bajnokcsapatának leányai. Az előző szezonban való remeklés jutalmaként ugyanis nyolc napot Kanadában tölthetnek, ahol negyvennyolc csapatos tornán vesznek részt. Buzás Norbert elmondta, a klub és a szülők által finanszírozott út nagy élmény lesz a lányoknak, maert nemcsak abból áll, hogy mérkőzéseket játszanak, hanem különböző programokat is szerveztek nekik, hogy minél jobban megismerhessék a tengerentúli ország kultúráját.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS