Bravúr plusz Galló-gól

Győzelem Poznanban, vereség Bledben. Az U18-as jégkorong-válogatottnak a lengyelországi Négy Nemzet-tornán játszó különítménye a házigazdákat bravúros hajrával múlta felül, a Szlovéniában jégre lépő együttes simán kikapott az olaszoktól. Közben a tizenkilenc éves Galló Vilmos góllal debütált a felnőttválogatottban.

Pusztai Viola Egy időben két helyen? Nos, ami sokaknak csak álom, az az U18-as jégkorong-válogatottnak a valóság. Persze nem kell földöntúli képességekre gondolni, egyszerűen csak két csapatnyira való játékosból válogathat a szakmai stáb, és azt kihasználva lépnek jégre Szlovéniában és Lengyelországban is a korosztály legjobbjai.

Az egyik U18-as válogatott nyert, a másik kikapott

Az egyik U18-as válogatott nyert, a másik kikapott

A bledi Négy Nemzet-tornán a magyar csapat az első napon Olaszországgal mérkőzött. Az első harmadban az ellenfél szerzett vezetést, de arra még volt válasz, fiúknak Varga Tamás révén, a második játékrész közepén. Néhány perccel később a fordításra is lehetőség nyílt volna, de magyar emberelőnyben az olaszok találtak a kapuba, majd négy perccel később, kihasználva Szabó Dávid kiállítását, újra eredményesek voltak. Az utolsó harmadban egyik nem eset gól,  Olaszország 3-1-re nyert.

Glen Williamson szövetségi kapitány így értékelte a történteket:
− Megvoltak a helyzeteink, és az esély arra, hogy megnyerjük a mérkőzést. A srácoknak mindenekelőtt el kell hinniük, hogy képesek győzni. Jól játszottak az olaszok ellen is, remek játékosok, sokat dolgoznak, de csak akkor lehetnek jobbak és jobbak, ha önbizalommal mennek a jégre.

U18-AS NÉGY NEMZET-TORNA, BLED
Magyarország−Olaszország 1-3, Franciaország−Szlovénia 2-1

Poznanban a válogatott másik fele megmutatta, hogyan kell parádés hajrát produkálni. Bár a házigazda lengyelek már a negyedik percben vezetést szereztek, és Szlama Zsolt egyenlítése után ismét náluk volt az előny, az utolsó játékrészt 2-2-es állásról folytatták a felek. Már-már a hosszabbítás képkockái pöröghettek a játékosok fejében, amikor az 59. percben az addig két gólpasszt jegyző Gyurgyev Miklós megszerezte a vezető gólt, majd a két góllal záró Lőczi Árpád egy másodperccel a vége előtt beállított a 4-2-es végeredményt.

Horváth András, a csapat vezetőedzője természetesen nem volt bánatos:
− Nagyon jó lengyel csapatot sikerült megvernünk. Miután még nyitott a világbajnoki keret ajtaja, elsősorban azt figyeltem, kik azok, akik beépíthetők a csapatba, mert bizonyítják, hogy ott a helyük. A lengyelek elleni meccsen több játékos mentalitásával és a jégen mutatott teljesítményével is elégedett voltam. Mindenképpen szeretném kiemelni a kapusunkat, Szeles Martint, aki sokáig meccsben tartotta a csapatot, továbbá Lőczi Árpádot, Gyurgyev Miklóst és Szalma Zsoltot, hiszen mind a négy gólunkat az általuk alkotott sor szerezte. Meggyőző teljesítményt nyújtott hátvédként a mindössze tizenöt éves Seregély Máté, és a védelemnek stabilitást adó Kiss Tamás, de rajtuk kívül is akadtak, akik energikusan játszottak és betartották az utasításokat.

Az U18-as válogatott lengyelországi alakulata pénteken az U19-es kerettel érkező osztrákokkal mérkőzik meg. Horváth szerint ha a védekező harmadban határozottan és keményen játszanak a fiúk, akkor megnehezíthetik az ellenfél dolgát.

U18-AS NÉGY NEMZET-TORNA, POZNAN
Magyarország−Lengyelország 4-2, Ausztria−Ukrajna 3-2

Eközben Magyarországon… Az idei szezonban a svéd élvonalban szereplő Linköpingben remeklő Galló Vilmos azonnal a média heves érdeklődése közepén találta magát, miután a budapesti olimpiai selejtezőn Litvánia ellen nemcsak bemutatkozott a felnőttválogatottban, de megszerezte az első gólját is. A tizenkilenc éves csatárt a héten hol kitette a keretből Rich Chernomaz szövetségi kapitány, hol visszahívta, hogy aztán a 4-0-ra megnyert meccs végén ő kapta a magyar csapat legjobbját megillető díjat.

Kíváncsiak voltunk: ahogy a Linköpingben szerzett első találata után, úgy a válogatott gólját követően is mindent feketében lát-e?

− Most nem, mert bár nem volt olyan szép a gól, ellenben rendkívül fontos. Nehezen éltem meg az elmúlt napokat, akadt pillanat, amikor azt gondoltam, jobb, ha hazamegyek. De bizonyítani akartam a szakvezetésnek és a szurkolóknak is. Hogy ilyennek képzeltem-e a bemutatkozásomat? Igazából nem, mert mesterhármast akartam szerezni, de majd ma meglövöm azt is…

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS