Bravúrok sorozata

Ecseki Nándor több bravúr után a nyolc között fejezte be a versenyt az U21-esek mezőnyében a budapesti asztalitenisz World Tour-viadalon. A Lakatos Tamás, Szudi Ádám kettős erős ellenfelet győzött le a párosok nyolcaddöntőjében.

Pusztai Viola Nem indult rosszul a nap a magyaroknak a budapesti asztalitenisz World Tour-viadalon. Bár a papírformának megfelelően Fehér Orsolya, Nagypál Csilla és Nagypál Márta is a 64 között búcsúzott az U21-esek versenyében, Szudi Ádám pedig nem tudta megszorongatni a nála tíz hellyel lejjebb rangsorolt szlovén Deni Kozult, így is öt hazai pingpongos jutott a 32 közé. Ott azonban Lakatos Tamás, Majoros Bence, Szita Márton és Bálint Bernadett is vereséget szenvedett.

Ecseki Nándor bravúrosan menetel a nyolcig Forrás: ITTF

Ecseki Nándor bravúrosan menetelt a nyolcig  •  Forrás: ITTF

Ecseki Nándor ellenben sikerrel vette a kört, még csak szettet sem vesztett a hatodik kiemelt francia Alexandre Robinot ellen. És ha bárki azt hitte, hogy ezt már nem tudja fokozni, annak kellemes csalódást okozott a nyolcaddöntőben. A tizedikként, azaz nála húsz hellyel előbb rangsorolt horvát Tomislav Pucar már kétszettes hátrányban volt vele szemben, amikor felvette a meccs ritmusát. A harmadik játszmában már 8-4-re vezetett, amikor Ecseki édesapja a lelátón meg is jegyezte, ha el kell mennie a szettnek, akkor menjen el nagyon. A fia azonban ezt egyáltalán nem így gondolta az asztalnál, s nem sokkal később már 9-9-et mutatott az eredményjelző, majd 17-15-re behúzta a szettet, azzal együtt 3-0-val a mérkőzést is.

− Az első játszmában több szerencsés poént is ütöttem, a másodikban azonban magamra húztam az ellenfelemet, hiszen már 8-3-ra is vezettem, aztán 8-6-nál időt kellett kérni – mondta Ecseki a mérkőzés után. − A harmadik szett 17-15-ös eredménye magáért beszél, 9-9 után fej-fej mellett haladtunk, neki és nekem is több szettlabdám adódott, végül a negyediket sikerült értékesítenem. Agresszíven kellett játszanom, nem hagyhattam pörgetni, és kulcsfontosságúnak bizonyult a szerváinak a fogadása, azzal nyertem meg a meccset.

A nyolc között az első kiemelt hongkongi Kvan Kit Hóval mérkőzött, aki két körrel korábban Lakatos Tamást búcsúztatta, s végül ő lett Ecseki veszte is, hiszen 3-0-ra kikapott tőle. A két vereségért Lakatos Szudi Ádámmal karöltve állt bosszút késő este a hongkongin, aki Pak Nam Ng-vel az oldalán 3-0-ra maradt alul a magyar párossal szemben. A fiúk az első két szettet egyaránt 11-8-ra nyerték meg, míg a harmadikban hatalmas küzdelemben 15-13-ra múlták felül az ellenfelet.

Szombaton a fiatalok közül már csak az ifjúsági Európa-bajnok kettősnek szoríthatunk. A tizenhét éves Bruckner Máté Nagy Krisztiánnal a csütörtöki, francia Flore, Lebesson duó elleni bravúros győzelme után ugyanis még a következő selejtezőkört sikerrel vette, a tizenhat között azonban nem bírt a belga Devos, Nuytinck duóval, s 3-0-s vereséget szenvedett. Szita Mártonnak a felnőttek mezőnyében a 64 között ért véget a verseny, miután az olasz Mihai Bobocica ellen csak momentumai akadtak, s végül 4-0-ra kikapott.

A részletes eredmények ITT megtekinthetők.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS