Két, abszolút ellentétes félidőt láthatott a méltatlanul kicsi nézőközönség a Magyarország – Dánia negyeddöntőben, a spanyolországi férfi kézilabda világbajnokság szerdai játéknapján. Az első harminc perc során Mocsai Lajos választottai szinte semmi gondot nem okoztak a könnyedén játszadozó dánoknak. A térfélcserét követően viszont mintha más sebességi fokozatba kapcsoltak volna a magyarok, akik Nagy László vezérletével közel álltak az egyenlítéshez.
Hogy mi lett volna, ha ezt sikerül elérni – ez már soha nem derül ki. Kishitűség, koncentráció hiánya a kritikus pillanatokban vagy más lehetett az oka, de tény, hogy a nagy lehetőség kihasználatlanul maradt. Így a kétgólos vereség révén a dánok kerültek a legjobb négy közé. Mi pedig azzal vigasztalhatjuk magunkat, hogy színeink képviselőinek nem kell szégyenkezniük, hiszen abszolút szoros meccset játszottak a világ egyik legjobbja ellen.
A mélyebb analízis a szakemberek – elsősorban pedig Mocsai Lajos – dolga.