Brazília lenyomta Dániát

image A szombati napon több válogatott is barátságos mérkőzést játszik a közelgő Európa-bajnokság illetve Olimpia jegyében. Dánia a kontinens viadalra készül, Brazília pedig az ötkarikás játékokra. Úgy tűnik, hogy a dél-amerikaiak járnak a jobb úton.

Az ötszörös Világbajnok válogatott már a 8. percben vezetést szerzett Hulk révén, akinek a távoli lövése talált utat a dán hálóba. Újabb öt minutummal később saját térfelén vesztett labdát Dánia, a brazilok gyorsan odakerültek a skandináv 16-oson belülre és Damiao középre adott passzát Zimling juttatta saját kapujába. A félidő vége előtt Hulk ismét betalált egy gyors kontra végén, mellyel már 3-0 volt az állás.

Fordulás után magukhoz tértek a dánok, és több helyzetet is kialakítottak, de csak egyet váltottak gólra. Ezúttal Zimling a brazil kapu előtt tűnt fel, és adott gólpasszt Bendtnernek, aki beállította a 3-1-es végeredményt.

Dánia februárban Oroszországtól is kikapott, és ezek bizony nem túl jó előjelek számukra. Ráadásul Bendtnerék Hollandiával, Németországgal és Portugáliával kerültek egy csoportba a lengyel-ukrán közös rendezésű EB-n, tehát egyáltalán nem lesz könnyű dolguk, ha tovább akarnak jutni.

Dánia – Brazília 1-3 (0-3)
G.: Hulk (8., 40.), Zimling (13. – öngól) ill. Bendtner (71.)

Dánia: Sorensen (Andersen, 25.) – Wass, Kjaer, Agger, S. Poulsen – C. Puolsen (J. Poulsen, a szünetben), Zimling – Schone (Kahlenberg, 24.), Eriksen (Rommedahl, 62.), Krohn-Dehli (Pedersen, 71.) – Bendtner.

Brazília: Jefferson – Danilo (Rafael, 74.), Thiago Silva, Juan, Marcelo (Alex Sandro, 68.) – Sandro (Casemiro, 85.), Oscar, Romulo – Hulk (Uvini, 90.), Damiao (Nem, 75.), Lucas (Giuliano, 82.).

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.