Brazilveréssel a nyolcba

Megnyerte csoportját a női U20-as vízilabda-válogatott a voloszi világbajnokságon, miután 11-6-ra legyőzte Brazíliát. Petrovics Mátyás csapata legközelebb a negyeddöntőben száll vízbe Ausztrália vagy Spanyolország ellen.

Pusztai Viola Petrovics Mátyás a brazilok elleni meccs előtt óva intett mindenkit attól, hogy lebecsülje a soron következő ellenfelet. A szövetségnek adott nyilatkozatában elmondta, igen precízen játszanak, úgy, mint korábban a görögök. Négy-öt játékosuk is komoly veszélyt jelenthet a kapura, főleg, ha betörésekről van szó.

Csoportelsőként már a negyeddöntőben a magyar lányok Fotó: Romsics Zsuzsanna

Csoportelsőként már a negyeddöntőben a magyar lányok  •  Fotó: Romsics Zsuzsanna

A szövetségi edző „félelme” a második negyedig állta meg a helyét a voloszi női U20-as világbajnokság utolsó csoportmeccsén. Addig ugyanis fej-fej mellett haladtak a csapatok, a szünetben csupán egy gól volt a magyar lányok előnye.

A harmadik harmadban viszont a dél-amerikaiak nem találtak be a kapuba, miközben Gurisatti Grétáék négyszer is eredményesek voltak. A záró negyedet ötgólos előnnyel kezdték a mieink, ez  a periódus mindkét oldalon egy-egy találatot hozott. Így a magyar válogatott 11-6-ra nyert a csoportelsőségről és a negyeddöntőbe jutásról döntő mérkőzésen.

Csütörtökön a lányoknak szünnap következik, ezen felkészülhetnek a következő ellenfélre. A négy közé jutásért az ausztrálokat, vagy a spanyolokat kell majd legyőzni. Előbbi részt vett a vb előtti, dunaújvárosi felkészülési tornán, akkor nagyarányú vereséget szenvedett a magyar csapattól. Voloszban viszont a halálcsoportból úgy jutott tovább a harmadik helyen, hogy legyőzte a jó erőkből álló hollandokat és az olaszoktól is csupán egy góllal kapott ki.

A spanyolok éppen csak lemaradtak a csoportelsőségről, amelyért nagyot csatáztak a világbajnokság egyik nagy esélyesének tartott amerikaiakkal: rendkívül gólgazdag mérkőzésen 17-16-ra maradtak alul. A magyar együttesnek velük szemben van mit törlesztenie a tavalyi U19-es Európa-bajnokság bronzmeccsén elszenvedett vereségért.

Jó hír, hogy a nyolcaddöntőktől élő videóközvetítés lesz a nemzetközi szövetség (FINA) oldalán, így minden bizonnyal a lányok negyeddöntője is képernyőre kerül.

Női U20-as világbajnokság, Volosz (Görögország). Csoportmérkőzés
Magyarország-Brazília 11−6 (2−2, 4−3, 4−0, 1−1)
Gólszerzők: Gurisatti 5, Horváth 2, Máté, Szilágyi, Sikter, Leimeter, illetve Duarte 3, Chiappini 2, Abla

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS