Bronzérmes a Kormos, Reisinger szinkronugró páros 

kormos-reisinger01

Bronzérmet nyert a Kormos Villő, Reisinger Zsófia páros a szinkrontoronyugró számban a londoni vizes Európa-bajnokságon.
kormos-reisinger01

A magyar duó az előző két kontinensviadalon – 2014-ben Berlinben és 2015-ben Rostockban – is harmadik helyen végzett ebben a versenyszámban.

A kontinensviadal honlapja szerint ezúttal a német Maria Kurjo, My Phan páros győzött az ukrán Ganna Krasznosljik, Vlada Tacenko kettős előtt.

  “Amikor a németek megelőztek minket az utolsó körben, nagyon el voltam keseredve, mert úgy tűnt, nem lesz már meg az érem. De a gyógytornászunk azt mondta, még nincs vége a versenynek – és igaza lett, a britek hibája után mégis újra dobogóra állhattunk” – mondta Kormos Villő, aki szerint ez óriási eredmény, mivel idén alig edzettek és versenyeztek együtt. “Ezt a programot ebben a formában itt csináltuk először. Kisebb hibák így is voltak, szinkronizációban is, ugrásban is, de nagyot nem bakiztunk”.
“Kiegyensúlyozottak voltunk, és ami nagyon lényeges: határozottan ugrottunk, azaz nem a biztonságra törekedtünk” – értékelt Reisinger Zsófia.

  Haász Katalin, a szakmai bizottság elnöke szintén azt emelte ki, hogy idén mindössze hat szinkronedzése volt a párosnak, mert az olimpiai kvalifikáció miatt most az egyénire helyezték a hangsúlyt.
“Otthon egyetlen olyan feltétel sem adott, ami az ellenfeleinknek megvan: se torony, se a szárazedzésekhez nélkülözhetetlen deszkák, gumiasztalok” – mondta a sportvezető.

A második versenynap másik két aranyérmét az oroszok és az ukránok nyerték: egyéni szinkronúszásban az orosz Natalija Iscsenko, míg a férfi műugrók 3 méteres számában az ukrán Illja Kvasa diadalmaskodott.

    Eredmények:
    női szinkrontoronyugrás, Európa-bajnok:
—————————————
Maria Kurjo, My Phan (Németország) 279,7 pont
2. Ganna Krasznosljik, Vlada Tacenko (Ukrajna) 278
3. Kormos Villő, Reisinger Zsófia (Magyarország) 274,7
MTI

 

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS