Világliga: megszakadt a szerbek parádés veretlenségi szériája

szerbia eb markotodorovics

Hosszú idő után kaptak ki a szerbek. Az olaszok hazai pályán biztosították be a kínai utat, a spanyolok majdnem megégtek a franciák ellen.

szerbia eb markotodorovics

Szerbia 2014 után kapott ki (Fotó: Marko Todorovics/ archív)

Nem múlt el izgalmak nélkül a világliga zárófordulója. A Benedek-csapat sajnos nem jutott ki a kínai Szuperdöntőbe, egyetlen gólon múlt a csoportelsőség a görögök ellen. A gruppettó másik mérkőzésén a románok simán verték a grúzokat, így ők lettek a negyedikek.

A B-csoportban – mint már jeleztünk – nem mindennapi mérkőzést rendeztek, hiszen a Szerbia-Montenegró összecsapást Banja Lukán játszották. Mindkét együttesben voltak hiányzók, de így is veretes volt a névsor. A meccs végig szorosan alakult, egy-egy góllal tudott vezetni, hol az egyik, hol a másik együttes. A rendes játékidő nem hozott döntést, így jöhettek a büntetők (videó lent), amit Montenegró bírt jobban cérnával. A szerbek, így majd két év után (2014. július 17.) szenvedtek vereséget tétmeccsen. Utoljára a Benedek-csapat győzött ellenünk, a 2014-es budapesti Eb-n a csoportmeccseken, 8-6-ra. Azóta 41 találkozón nem találtak legyőzőre. Szintén ebben a csoportban a spanyolok a franciák vendégeként szenvedtek meg. Gabi Hernandez fiatal csapatot próbált ki, így egyetlen gól lett közte. A C-jelű négyesben Olaszország végzett a csoport élén. A talján együttes otthon verte ötméteresek után a foghíjas horvátokat.

A világliga szuperdöntőjébe jutott csapatok Európából: Görögország, Szerbia, Olaszország

A világliga  6. fordulójának eredményei: 

A-csoport

Magyarország–Görögország 13–10 (2–4, 5–2, 2–2, 4–2)

Magyarország: Nagy V. – Erdélyi, Vámos 3, Decker Á., Varga Dániel 1, Varga Dénes 4, Hárai 2. Csere: Szivós, Tóth M., Zalánki 1, Hosnyánszky 2, Manhercz. Szövetségi kapitány: Benedek Tibor

Görögország: Flegkas – Mylonakis, Dervisis, Fountoulis 5, Afoudakis, Mourikis, Vlachopoulos 4. Csere: Genidounias, Pontikeas 1, Tigkas, Kolomvos, Gounas. Szövetségi kapitány: Theodoros Vlachoos

Románia-Grúzia 17-8 (5-1, 4-4, 5-2, 3-1)

Gólszerzők: Radu 4, Negrean 3, Gheorghe 2, Goanta 2, Szabó 2, Oanta 1, Busila 1, Thoehari 1, Chioveanu 1 ill. Jelaca 4, Tsrepulia 2, Rurua 1, Gegelashvili 1

A csoport állása:

1. Görögország 15 pont
2. Magyarország 15 pont
3. Románia 6 pont
4. Grúzia 0 pont

B-csoport:

Franciaország-Spanyolország 7-8 (3-4, 1-1, 2-2, 1-1)

Franciaország: Moriame, Bachelier, Rocchietta 1, Gagnne, Ding, Simon 3, Crousillat 2, Idzinsky, Vanpeperstraete, Peisson 1, Tomasevic, Rodin, Noyon. Szövetségi kapitány: Florian Bruzzo

Spanyolország: Aguilar, Munárriz 2, Carrillo, Alarcón 1, Pericas, Larumbe, Barroso 3, Granados, Gutiérrez 2, Bustos, de Lera, Rodríguez, Lorrio. Szövetségi kapitány: Gabi Hernandez

Szerbia-Montenegró 10-10 (3-3, 2-3, 3-1, 2-3) ötméteresek után:  3-5

Serbia: Risticeviccs, Drasovics 1, S. Rasovic 1, Randjelovics, Mlos Cuk 1, D. Pijetlovics 2, Toholj, V. Rasovics, Jaksics, F. Filipovics 4, Prlainovics 1, Subotics, Dobozanov. Szövetségi kapitány: Savics.

Montenegró: Scepanovics, Dr. Brguljan 1, Paskovics, A. Petrovics, Da. Brguljan 3, Vidovics, Djurdjics 1, Csucskovics, A. Ivovics 4, Vukcevics 1, Klikovacs, Draskovics, Lazovics. Szövetségi kapitány: Gojkovics.

A B-csoport végeredménye:

1. Szerbia 16 pont
2. Montenegró 11 pont
3. Spanyolország 9 pont
4. Franciaország 0 pont

C-csoport:

Olaszország-Horvátország 9-9 (2-1, 1-3, 2-2, 4-3) ötméteresek után: 5-3

Olaszország: Tempesti, F. Di Fulvio 3, N. Gitto, Fondelli, Nora 1, Bodegas 1, Giacoppo, Gallo, C. Presciutti 3, S. Luongo, Aicardi 1, Figari, Del Lungo. Szövetségi kapitány: Alessandro Campagna

Horvátország: Bijacs, Macan, A. Petkovics 4, Loncar 1, Jokovics 1, I. Milakovics, Muslim, Buslje, Fatovics 1, Pavlovics, Setka 2, Vukicsevics, Marcelics. Szövetségi kapitány: Ivica Tucak

Törökország-Oroszország 5-13

A C-csoport végerdménye:

1. Olaszország 17 pont
2. Horvátország 13 pont
3. Oroszország 6 pont
4. Törökország 0 pont

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS