Bryant venné a kalapját

kobebryant.jpg

Megerősítette távozási szándékát a Los Angeles Lakerstől Kobe Bryant, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) egyik legnagyobb sztárja. A 28 éves mesterlövész májusban már jelezte elvágyódását, majd Phil Jackson edzővel történt egyeztetése után visszakozott, ám az ügy most újabb fordulatot vett.

"Nagyon szeretem a Lakerst, de a kosárlabdában a győzelem a legfontosabb a számomra. Egyre erősebb a meggyőződésem, hogy a klubnak és nekem más elképzeléseink vannak a jövőről – jelentette ki a háromszoros bajnok és kilencszeres All Star-válogatott klasszis.

"Amikor három éve szerződést hosszabbítottam, Jerry Buss elnök nagy tervekkel kecsegtetett. Ehhez képest azóta jelentős erősítési lehetőségek maradtak kihasználatlanul, szabadon igazolható játékosokat szalasztottak el, emiatt nem nyertünk meg egyetlen rájátszásbeli párharcot sem", számolt be a Híradó.

Az elmúlt idényben harmadik pontkirályi címét megszerző Bryant 2004-ben hétéves szerződést írt alá a Lakersszel, amely összesen 136,4 millió dollárt garantál neki. A csapat idén is a rájátszás első köréig jutott, ahol a Phoenix Suns búcsúztatta 4-1-gyel.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.