Budapesti túlsúly

Fővárosi túlsúly jellemzi az országos fiú-serdülőbajnokság nyolcas döntőjét, melyben Kelet-Magyarországot egyedül a házigazda Debreceni Kosárlabda Akadémia képviseli.

L. G. Amíg a leányok Miskolcon mérkőznek az országos serdülőbajnokság nyolcas döntőjében, addig a fiúk Debrecenben teszik ugyanazt. A lebonyolítás az ő esetükben is megegyezik a felsőbb korosztályokéval. A nyolc együttest két csoportba sorolták, az első két-két helyezett az elődöntőben folytatja, a többiek pedig az alsóházban küzdenek meg az ötödik-nyolcadik helyért.

Debrecen serdülő

A debreceniek a döntő esélyesei  •  Forrás: debka.hu

Az A csoportban a házigazda Debreceni Kosárlabda Akadémia-DSI, a Soproni Sportiskola, a MAFC Kosársuli és a Zsíros Akadémia Kőbánya, a B jelűben pedig a Budapesti Honvéd, a Szombathelyi Kosárlabda Akadémia, a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia és a Vasas Akadémia csap össze.

Érdekes megfigyelni a csapatok földrajzi eloszlását: Budapestet négy együttes is képviseli, Nyugat-Magyarországról három gárda érkezett, míg Kelet-Magyarországot egyedül a házigazda debreceniek teszik a térképre a korosztály nyolcas döntőjében. Igaz, ők a torna egyik esélyesének számítanak.

Rövid időn belül ez már a második országos döntő a Cívisvárosban, hiszen két hete a kadetfinálét is ott rendezték meg. Kivétel nélkül mindenki elégedetten nyilatkozott a szervezésről, így minden bizonnyal ismét színvonalas eseményt láthatnak a szurkolók, akik az összes mérkőzést ingyen tekinthetnek meg.

A négynapos torna csütörtökön 9 órakor a Vasas–Szombathely összecsapással kezdődik, a csoportküzdelmek utolsó mérkőzése a pénteken 19 órára tervezett Debrecen–MAFC találkozó lesz. Szombaton az elődöntők és az alsóházi keresztjáték következik, majd vasárnap a helyosztókkal zárul a program, a döntőben 15 órakor dobják fel a labdát az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban. A részletes program megtalálható a szövetség honlapján.

ORSZÁGOS FIÚ-SERDÜLŐBAJNOKSÁG, NYOLCAS DÖNTŐ, DEBRECEN
A csoport: Debreceni Kosárlabda Akadémia-DSI, Soproni Sportiskola, MAFC Kosársuli, Zsíros Akadémia Kőbánya
B csoport: Budapesti Honvéd, Szombathelyi Kosárlabda Akadémia, Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia, Vasas Akadémia

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS