Folytassa a cikk olvasását: Bukarestbe viszik a Római-parti WTA-tornát?
Bukarestbe viszik a Római-parti WTA-tornát?
Román sajtóértesülések szerint már jövőre Bukarestbe költözhet a Római Teniszakadémia hagyományos WTA-tornája, az egyetlen magas szintű magyar versenytenisz-esemény – adta hírül az nso.hu. UP-info Női utánpótlásunk egyik legrangosabb és legfontosabb megmérettetése volt évek óra a Római-parti verseny. Az idén, július 3-án például ezt írtuk a verseny beharangozójában: ,,Négy magyar, köztük három fiatal kapott helyet egyesben a főtáblán a hétfőn rajtoló, 235 ezer dollár összdíjazású Hungarian GP női tenisztornán.” A fiatalokat motiválta a hazai környezet, noha a sok idősebb, rutinosabb külföldi kiválóság ellen reális célként csak részsikereket tűzhettek maguk elé. A románok most viszont már kész tényként tálalják, hogy a Wimbledont követő héten, 2014. július 8-14. között Budapest helyett bukaresti salakon találkoznak WTA-tornán a női teniszezők. Azzal pedig, hogy az idén éppen a román Simona …