A címvédő Vasas lesz az Eger ellenfele a Vodafone férfi vízilabda-bajnokság fináléjában, miután az elődöntős párharc szerdai, harmadik játéknapján hosszabbítást követően büntetőkkel legyőzte a vendég Szeged együttesét, így összesítésben 10-4-es pontkülönbséggel bizonyult jobbnak a párharcban.
Vodafone ob I., rájátszás:
elődöntő 3. mérkőzés
TEVA-VasasPlaket – Szeged-Beton VE 15-13 (3-3, 4-3, 2-3, 2-2, 1-1, 0-0, 3-1) – hosszabbítás után büntetőkkel
góldobók: Varga Dénes 7, Hosnyánszky 3, Létay, Kovács, Katonás, Decker, Kis 1-1, illetve Török, Molnár 3-3, Vindisch, Somogyi 2-2, Busila, Komlósi, Juhász 1-1
A végeredmény a 10 pontig tartó párviadalban: 10-4 a Vasas javára.
A Komjádi uszoda átépítése miatt a piros-kékek átmeneti otthonában, a Szőnyi úton rendezett mérkőzésen a Vasas legfiatalabb olimpiai bajnoka, Varga Dénes két pontos megoldásával indult a gólgyártás (2-0). Az ex-vasasos Vindisch Ferenc szépített, majd a háromszoros olimpiai bajnok center, Molnár Tamás egyenlített, aztán az ötkarikás aranyérmes Hosnyánszky Norbert bombáját ellensúlyozta Vindisch (3-3).
A folytatásban a bombaformát kifogó ifjabbik Varga jelentette a Vasast, mert a második nyolc percben sorra csak "Dumi" volt eredményes (4-3, 5-3), s a nagyszünet előtt is az ő – immár ötödik (!) – találatára válaszolt Somogyi Balázs (7-6).
A harmadik negyedet Kovács Róbert eredményes ügyködése vezette be, ám a szegediek ifjú titánja, Török Béla hálószaggató lökettel közelebb hozta együttesét (8-7), az ellenállhatatlan Varga Dénes hatodik gólja után Molnár szabaddobásból szépített, Török akciógólja pedig már az egyenlítést jelentette (9-9).
Az izgalmak fokozódtak, ezt jelezte, hogy a szegediek korábban "besárgult" mestere, Kásás Zoltán után sárga lappal figyelmeztették az angyalföldiek vezetőedzőjét, Földi Lászlót is, majd a játékvezetők ítéleteit vehemensen kifogásoló vasasosok közül a szakosztályvezető Méhes Jenőnek a piros lapot mutatták fel, aki tapssal "honorálta" a büntetést.
Benn a vízben is akadt fejlemény: Katonás Gergő és Török gólváltását követően Decker Ádám révén került vissza az előny a Vasashoz (11-10). A drámai végjátékban két másodperccel a dudaszó előtt Komlósi Péter megtalálta a rést Nagy Viktor kapujába (11-11), így következhetett a hosszabbítás.
Ennek első három percében Hosnyánszky emberelőnyből volt eredményes, de – akcióból – Molnár sem maradt adós (12-12), a másodikban viszont már érintetlen maradt mindkét kapu, jöhettek a büntetődobások. Az ötmétereseknél az "alaplövők" közül többen hibáztak itt is, ott is, végül az olmpiai bajnok Vasas-center, Kis Gábor gólja döntött, nyert 15-13-ra, és ezzel döntős a bajnoki címvédő együttes.
Korábban:
ZF-Eger – FTC Fisher Klíma 8-5 (3-1, 2-1, 1-1, 2-2)
Gólszerzők: Graham, Biros 2-2, Varga Zs., Hárai, Bárány, Kovács Gábor 1-1, illetve Weszelovszky, Tóth M. 2-2, Balatoni 1
A párharc végeredménye: 10-4 a ZF-Eger javára.
az 5-8. helyért, 4. játéknap:
UNIQA-UTE – Domino Honvéd 7-16 (1-4, 0-5, 1-4, 5-3)
korábban:
Szolnoki Főiskola-KÖZGÉP VSC – BVSC-Zugló-Atlantis Casino 7-7 (2-2, 2-1, 1-2, 2-2)
a 9-11. helyért, 4. játéknap:
Bodrodi Bau-IOS-Szentesi VK – OSC-Opus-Via 10-10 (1-3, 4-2, 4-4, 1-1)