Busszal megy Milánóba a Barca

champions_league_logo.jpg

Finoman szólva sem a szokványos előkészületek jellemzik a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjét: a finálénak is beillő Internazionale-FC Barcelona párharc kedd esti nyitányára Milánóba autóbusszal, s nem légi úton jut el a katalán gárda, amely Itáliába vágyó híveinek hasonló "földhözragadt" megoldást ajánlott.

    A kettős kényszer nyomán – az izlandi vulkánkitörés repülést megbénító hatása miatt, és mert az európai szövetség (UEFA) ellene volt bármifajta meccshalasztásnak – kényszerült rá a BL-címvédő a csaknem 1000 kilométeres távolság közúti leküzdésére. E tényező azonban nem zökkentette ki nyugalmából az idén megint fináléesélyes spanyol együttest, amely a várakozásokat illetően is földközelben maradt:

    "A hosszadalmas utazás dacára sem hivatkozhatunk majd a kellemetlen körülményekre, nekünk így is a lehető legjobbunkat kell nyújtanunk az Inter ellen. Ha úgy vesszük, van annak haszna is, hogy sok órát töltünk el együtt az edzőnkkel, egymással, s biztosak vagyunk benne, hogy a közös buszozás még egységesebbé, az Inter legyőzésére még inkább alkalmassá kovácsol bennünket" – fogalmazott a hétfőre virradó éjszakát már francia földön, Cannes-ban töltő társaság alkalmi szószólójaként a katalánok középpályása, Sergio Busquets.

    A két együttes szeptemberben már találkozott egymással a milánói San Siro Stadionban, s az akkori BL-csoportmérkőzésen nem született gól, míg a visszavágón a Barcelona diadalmaskodott 2-0-ra az olaszok szó szerint internacionalista, itáliai futballistát csak elvétve felsorakoztató nemzetközi alakulata felett. Az elmúlt hétvége mindenesetre inkább a keddi házigazdák önbizalmát erősíthette, amennyiben a spanyol bajnokságban éllovas Barcának egy pontra apadt az előnye a Real Madriddal szemben, miután csak 0-0-át játszott a városi rivális kiscsapattal, az Espanyollal, míg az odahaza második Inter 2-0-ra verte az ősi rivális Juventust.

    Viszont a látogatók hitét erősítheti, hogy miközben az alapjátékosok közül az Európa-bajnok irányító középpályás, Andrés Iniesta kidőlt ugyan, de felépült, s Pep Guardiola vezetőedző Milánóban már hadba is vetheti a kapura rendkívül veszélyes svéd támadót, Zlatan Ibrahimovicot, aki éppen az olasz bajnoktól érkezett a múlt nyáron Barcelonába. A keddi "visszatéréshez" kapcsolható érdekesség, hogy az Interben meg hasonlóképpen ott lehet a csatársorban a sajátos cserebere részeként a Barcától (korántsem önszántából) átszerződött kameruni Samuel Eto,o.

    Eto,o az esélyeket firtató felvetésre sajátos bölcselkedéssel válaszolt: "Mi nagy nyugalomban készülhettünk fel erre az összecsapásra. Az ilyesfajta mérkőzéseken, mint amilyen a Barcelona elleni is, nem a lábak határoznak, a végkimenetel fejben dől el…"

    További pikantériát kölcsönözhet az összecsapásnak a Milito-féle testvérharc: Diego az Inter elsőszámú gólfelelőse, míg öccse, Gabriel egyre inkább meghatározó tagja a Barcelona védelmének.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.