A 2009-es világbajnok, Jenson Button szerint, még ha időnként a médiában a nyugalom és a magabiztosság szobraként is tűnik fel, biztosan nem ő minden idők legnyugodtabb pilótája, hiszen ő is másokhoz hasonlóan mindig keresi önmagát.
A 32 éves angol pilóta évek óta a professzionalizmus és a diplomácia mintaképe, egy olyan pilóta, aki mindig tudja, hogy hogyan is kell versenyezni a nehéz körülmények között. Button szerint azonban ez csak a felszín.
„Mindenkinek vannak olyan napjai, amikor stresszes, míg máskor minden jó. De ez, azt hiszem, arról szól, hogy mi mind emberek vagyunk” – nyilatkozta Button. – „Nekem is vannak olyan napjaim, amikor a rossz oldalán vagyok a jellememnek, de ezt nem mutatom be a médiában dolgozó fiúknak. Igyekszem titokban tartani, mert nagyon zárkózott vagyok, amikor a magánéletemről van szó. es egyáltalán nem vagyok olyan nyugodt, mint azt az emberek gondolják, talán csak kívülről tűnik így. Minden sportban két fajta ember van, az egyik valami felé, a másik pedig valamit elől fut, és én még mindig nem tudom, hogy melyik is vagyok. Azt azonban tudom, hogy imádom azt, amit csinálok, és gyűlölöm azokat a napokat, amikor nem csinálom igazán jól, de szeretem azokat a napokat, amikor jól mennek a dolgaim. Mint az életben, itt is vannak csúcsok és mélypontok, én gyűlölöm a mélypontokat, de ezek azok, amik a jó dolgokat értékessé teszik. es amikor mélyponton vagy, akkor kell erősnek és pozitívnak maradnod. ”
Lehet, hogy Button lelki ereje és magabiztossága az őt körülvevő csapatban van? Jenson Buttont a futamokra gyakran elkíséri apja, John Button, a menedzsere Richard Goddard, valamint a barátnője, Jessica Michibata. Button csapatának a részét alkotja még a személyi edzője, Mikey Collier, valamint a közeli barátai Richie Williams és Chrissy Buncombe. es bizony úgy tűnik, hogy nem csak Button, de Button csapata is nagyon kiegyensúlyozottan működik.
„Ha elszalad velem a ló, akkor ők visszahúznak. A barátnőm biztosan mond majd valamit, vagy esetleg Mickey, vagy a menedzserem, aki egy nagyon szókimondó alak. Esetleg a két barátom, akik nagyon sok versenyre elkísérnek, és rögtön megmondják, ha valami nem jó. Emlékszem a 2005-ös Kanadai Nagydíjra, ahol pole-t szereztem, majd a futamon összetörtem az autót a 3. helyen. Amikor visszamentem a bokszba ott volt az egyik barátom Richie (Williams), aki éppen egy sört ívott, amivel nagyon felbosszantott engem. Azt mondtam neki, hogy ’soha többé nem hozlak magammal. Te nem láttatd mi történt?’ Mire ő csak annyit válaszolt, hogy ’nos ez nem az én hibám volt, te voltál szar’. Ez közvetlenül a futam után történt, és igaza volt, ezért van szükség olyan emberekre, akik helyre tesznek, és nem félnek megmondani, hogy mit gondolnak. Ez nagyon fontos. Amikor a dolgok jól mennek, akkor elmondják neked, hogy minden csodálatos, de amikor rosszul megy minden, akkor nyilvánvalóan megvigasztalnak, és azt is tudatják veled, hogy bizony jobban is tudnád végezni a munkádat.”
