Button szerint félelmetesek lesznek a 2017-es autók

F1

2016. augusztus 25. csütörtök, 20:53

Szerző: Dezső Attila, Fotó: McLaren Honda

Jenson Button látott már egyet s mást 16 éve tartó karrierje során, melyet valószínűleg az újgenerációs F1-es autókkal fog befejezni – szerinte ezek a gépek olyan vadállatok lesznek, mint a régiek.

A maga 296 futamával a sportág harmadik legtapasztaltabb pilótája számtalan szabályrendszert megélt már, és mivel többször is megpendítette már a visszavonulás húrjait, talán éppen ezért ül tűkön annyira a 2017-es szabálymódosítások miatt. Vele együtt a sportág nagy része, a szakma és a rajongók is ettől várják a Forma-1 pálfordulását az ellaposodás felé vezető úton, mely egy szép, új világba vezet majd. Button szerint a jelenlegi autók vezetésének élvezeti értéke igencsak lecsökkent, ám az új gépekkel visszatér a félelemérzet is, mely miatt annyian kezdtek el versenyezni karrierjük hajnalán.

„Emlékszem, ahogyan átmentem a jerezi ötös kanyaron, a hátsó egyenes felé, és az egyik szememet becsukva azon tűnődtem, vajon sikerülni fog-e?” – idézte a brit pilótát az Autosport. „Egyszerűen nem nyomhattad le a féket, mert azzal a gumiknak ártasz, és képtelen lettél volna befordulni, olyan kemény volt a kormány. Ezért csak enyhén érintettük a pedált, befordultunk, és vártunk, ahogyan megtáncol az autó. Ha hirtelen alulkormányzottság lépett fel, vagy kicsúsztál, vagy rengeteg időt veszítettél. Most, ahogyan megérkezel, csak átsodródsz a kanyaron. Nagyon más érzés, egyáltalán nem kelt félelmet benned. Jövőre viszont így lesz, amit fantasztikus.”

Button szerint a jelenlegi autókat az időmérőn például izgalmas vezetni az időmérőn, de verseny tekintetében a legutóbbi Német Nagydíj közelébe sem ér egy másik futamnak karrierje elejéről. Viszont abban reménykedik, hogy a látvány és az izgalom az új szabályoknak köszönhetően ismét az egekbe szökik majd. „Egy gyorskörön még mindig jól szórakozol, és a versenyeken is, hiszen olyan elől akarsz végezni amennyire csak tudsz, és remek csaták vannak. A futam után megnéztem Hockenheimet, majd a 2000-es spái futamot – utóbbinál elképesztő volt hallgatni a motorok zaját, ez pedig nagyon fontos. A következő évben a Forma-1 megfelelő irányba indul el az abroncsokkal és az aerodinamikával. Persze mindig lesznek negatívumok – most például az, hogy nehezebbek lesznek az autók” – tette hozzá a brit.

Forrás: www.formula.hu – RSS