Majdnem egyszerre kezdte pályafutását a két világbajnok – Button 2000-ben, Alonso 2001-ben, most mégis egymás riválisai.
A brit pilóta szerint ő és Alonso rokonlelkek és "Izgalmas lenne vele együtt dolgozni". Ez a megjegyzés nem jelentette azt, hogy Button otthagyna a McLarennél csapot-papot és rohanna a Ferrarihoz, de azt sem, hogy nem érzi jól magát jelenlegi csapattársa, Lewis Hamilton mellett.
"Lewis nagyon gyors, ezt mindig láthatjuk. es igazán izgalmas, ha az embernek olyan csapattársa van, mint ő. Néha könnyebb vele, néha nehezebb. Igazi kihívás, amit szeretek" – mondta Button.
"De ha például Lewis nem lenne itt a Forma-1-ben, én személy szerint izgalmasnak tartanám, ha Fernando lenne a csapattársam. Fernando különösen tehetséges, kétszeres világbajnok és gyors is. Hogy ő-e a leggyorsabb ebben a sportban? Valószínűleg nem, és valószínűleg ő ugyanezt mondaná. De nagyon intelligens."
Button úgy érzi, hogy ő és Alonso különösen hasonlítanak: "Egyrészt nagyon hasonlóak vagyunk, de bizonyos dolgokban kevésbé. Abban biztosan, hogy elérjük azt, hogy a körülöttünk lévő emberek támogassanak minket. Igen, izgalmas lenne vele együtt dolgozni. Munkatárs és ellenfél is lenne egyszerre, ebben biztos vagyok."