Buttonnek különleges kalandban volt része

Jenson Button (Fotó: xpbimages.com)

Jenson Button (Fotó: xpbimages.com)

Buttonék a BBC közbenjárásával jutottak ehhez a nem mindennapi lehetőséghez (a tesztről készült felvételek a szezon későbbi szakaszában kerülnek majd adásba): a 2009-es világbajnok a JRM Racing Minijét vihette pályára, Coulthard pedig egy Citroen DS 3 típusú versenygéppel körözhetett, amit jelenleg honfitársa, Liam Doran használ a világbajnokságon. A McLaren pilótája élvezte a tesztnapot, az általa kipróbált raliautó teljesítményét pedig lenyűgözőnek nevezte.

„Ez egy hihetetlen élmény volt számomra” – idézi szavait az Autosport. „Teljesen más, mint amihez hozzá vagyok szokva. Ezek az autó nagyon erősek; nagyon ügyesnek kell lenned, ha el akarod vezetni őket. Még így is elég ijesztő volt a dolog, hogy egyedül köröztem, szóval el tudom képzelni milyen, amikor 4-5 másik pilóta ellen kell küzdened. Mivel az autók igen erősek, azt hinné az ember, hogy a pilótáknak könnyű dolguk van, hiszen csak behúzzák a kéziféket a kanyar csúcspontján, és mennek tovább, de nem! Őrületes volt, olyan, amilyennek gyerekként képzeled. Csodás élmény!” – folytatja.

Nem meglepő, hogy a Forma-1-es mezőny legtapasztaltabb versenyzője ilyen lelkesen beszélt a tesztnapról, hiszen a sport rendkívül közel áll hozzá, tavaly januárban elhunyt édesapja ugyanis az 1970-es években rendszeres résztvevője volt a hazai ralikrossz futamoknak; legjobb eredményét 1976-ban érte el, amikor egy Volkswagen Bogárral második lett a brit bajnokságban. Button szerdán egy ilyen járgányt is kipróbálhatott; a James Harrold tulajdonában lévő 1974-es Bogár jelenleg a brit retro-ralkrossz szériában teljesít szolgálatot.

„A ralikrossz világában nőttem fel! Néztem édesapám versenyeit, és már akkor imádtam a versenyautók hangját. Ma nem lennék Forma-1-es világbajnok az édesapám, és a helyi ralikrossz nélkül, hiszen itt csapott meg először az autóversenyzés szele. Ez a nap rengeteg nagyszerű emléket ébresztett bennem. Persze a ralikrossz-világbajnokság futamait is élvezettel figyelem a televízióban, élénken élnek bennem például a tavalyi finnországi futam képei. Most én is megtapasztalhattam, milyen ez az egész a valóságban” – magyarázza a tizenötszörös futamgyőztes, aki korábban már utalt arra, hogy a Forma-1-es pályafutása után el tudná képzelni magát ebben a világban.

A szakág Coulthard számára sem ismeretlen, tavaly ugyanis ellátogatott a bajnokság norvégiai fordulójára, a Bajnokok Tornáján pedig egy Volkswagen Polót is kipróbálhatott, amivel legyőzte a 2014-es világbajnokot, Petter Solberget. „Ehhez a sportághoz komoly képességekre van szükség, a pilótáknak ugyanis aszfalton és murván is helyt kell állniuk. Én személy szerint nagy tisztelettel adózom az itt versenyző pilóták iránt. Fantasztikus nap volt a mai, és csak még egyértelműbbé tette számomra, milyen képességekkel rendelkeznek ezek a srácok. Nagyon jó látni, hogy a szakág komoly fejlődésnek indult az elmúlt években” – mondta a negyvennégy éves exversenyző. 

 

Forrás: www.telesport.hu – RSS