BZ Racing Team: Akikkel számolni kell

Gyorsasági (Gy)

2015. december 25. péntek, 20:33

Balogh Zozó és a BZ Racing Team letette a névjegyét a Swift Cup Europe bajnokságban, ahol a legjobb junior versenyző mellett a magyar bajnokság második helyéért járó trófea is az ő birtokába került.

Zozó és a BZ Racing Team ebben a szezonban kezdte meg a versenyzést. Zozó 2014-ben még Forma autóval versenyzett. Majd egy váltás után úgy döntöttek, hogy máshol és máshogy próbálnak szerencsét. Igaz sokan nem hittek bennük, bebizonyították, hogy a 17 éves versenyzőnek igenis a magyar autósportban van a helye.

11209678_1007565182627788_394851309393801552_n

„Nagyon örülök, hogy ez az év így sikerült. Már az első teszten is nagyon jól éreztem magam a Suzukiban. Igaz a Forma autózás egy más világ volt, de a Swift Cup Europe-ban megtaláltam, amit kerestem. Ráadásul a legtöbbször az élmezőny tagja voltam, így sikerélményből is volt szép számmal.”

IMG_2436

Zozó most már a következő szezonra koncentrál, igaz a karácsonyi menüről nem mond le: „Most még tart a pihenőm, de pár hét és elkezdem a felkészülést a 2016-os szezonra. Igaz a junior elszámolást megnyertem, a magyar bajnokságban pedig második lettem. Szeretnék jövőre minimum ilyen szezont zárni, ha nem jobbat.”

Forrás: www.formula.hu – RSS