Magyar János: A jól megérdemelt ünneplés

Gyorsasági (Gy)

2015. december 25. péntek, 21:04

Szerző: Magyar Racing Team

Magyar János már megbarátkozott a gondolattal, hogy két Formula BMW-zés után, egy Formula Master volánja mögött igenis ő lett a magyar formaautós bajnokság abszolút győztese.

Két év Forma BMW-ben eltöltött alapozást követően idén egy nagy lépés után egy Formula Master volánja mögött csinálhatta végig a szezont. Példamutató versenyzéssel és kitartással, az utolsó futamig tartó kemény munkával megszerezte az első helyet. Az éves díjátadón legjobbként ünnepelték az őrbottyáni versenyzőt.

IMG_3174

„Nagyon jó érzés volt legjobbként átvenni a bajnoki trófeát. Ezért dolgoztunk egész évben és jó volt végre, hogy mások is láthatták, hogy mi van bennünk.”

A váltás után rögtön az első évben bajnok lett. A szezon közben azonban több nehézséggel is szembe került, de egységes csapatmunkával semmi sem állhatott az útjukba.

jani 2

„Ebben az évben megjártuk a mennyet és a poklot egyaránt, de szerencsére a nehéz pillanatokban sem esett a szét a csapat és egy ponttal, de sikerült megszereznünk a magyar abszolút bajnoki címet. Mostmár a jövőbe tekintünk. Mindenféleképpen nemzetközi szereplés a cél és egy Közép-Európa bajnokságon tervezünk elindulni. Remélem legalább ehhez hasonló sikert tudunk elérni ott is.”

Jani az év végéig pihenőt kapott a felkészítő stábjától, de januártól megkezdődik a kemény munka,ami több szempontból is tartogat számára újdonságokat, de ez már egy másik történet.

Forrás: www.formula.hu – RSS