Calabria bizakodó, hogy sikerül jól zárni a szezont

Davide Calabria, a csapat saját nevelésű jobbhátvédje szerint mindent bele kell adniuk a hátralévő mérkőzéseken, hogy elérjék a kitűzött célt és sikerüljön kiharcolni az Európa-liga indulást.

A 20 éves védő két évvel ezelőtt debütált a Milanban egy Atalanta elleni bajnokin és az idei szezonban 11 meccsen kapott lehetőséget a Serie A-ban. Calabria a vasárnapi Roma elleni meccs előtt adott interjút a Milan TV-nek és beszélt többek között a Crotone elleni botlásról, a közelgő hétvégi rangadóról, a célokról és Susóról is.

“Bizonyára ez egy nagy felelősség lesz, mert a legjobb formánkat kell nyújtanunk ezeken a mérkőzéseken, hogy elérjük a célunkat. Nem lesz könnyű feladat. Megpróbálok mindent beleadni. Csak a játékra szabad koncentrálnunk a szezon ilyen fontos periódusában. Fizikailag jól vagyok és elégedett vagyok. Remélem, hogy a lehető legjobb módon zárjuk a szezont. Crotone? Nem kezdtük jól a meccset, azonnal gólt kaptunk. Nincsenek kifogások, az első 15 percben nagyon rosszul játszottunk. A számok azt mutatják, hogy a meccsek második félidejében jól teljesítünk, viszont az első játékrészben rossz hozzáállással kezdünk. Ezen javítanunk kell a következő meccseken, mert döntő fontosságú lehet, ha Európában akarunk játszani.” – mondta Calabria a Milan TV-nek.

“A Roma biztosan győzni jön a San Siróba, miután az előző fordulóban elveszítették a városi derbit és most meg akarják tartani a pozíciójukat a tabellán. Kezdettől fogva jól kell játszanunk, hogy annyi pontot szerezzünk, amennyit csak tudunk, remélhetőleg hármat. Suso? Jó az összhang közöttünk. Suso nagyon technikás játékos és ez nagy segítséget jelent. Igyekszem a lehető legtöbbet segíteni a támadásokat, hogy helyzeteket alakítsunk ki.”

“Tíz évvel ezelőtt csatlakoztam a Milanhoz. Nagyon fantasztikus volt, mert rajongóként néztem a Manchester United elleni 3-0-s győzelmet. A családommal és a barátaimmal együtt néztem a meccset. Nagyon jó emlékeim vannak. Brilliáns mérkőzés volt, 22 igazán csodálatos játékossal a pályán.” – tette hozzá.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS