Calabria: “Együtt érzünk Sinisa családjával”

Davide Calabria, a Milan csapatkapitánya szomorúan nyilatkozott Sinisa Mihajlovic halála után, akivel közel egy éven keresztül dolgozott együtt a piros-feketéknél.

Az olasz jobbhátvéd abban az évben került fel a Milan első csapatába a Primaverából, amikor Mihajlovic volt a csapat vezetőedzője.

“Ezekben a pillanatokban mindig nehéz szavakat találni. Az egész Milan nevében szeretném részvétemet kifejezni Mihajlovic családjának. Együtt érzünk velük ebben a nehéz időszakban.” – mondta Calabria.

“Mindig is nagy szeretetet éreztem iránta. Ő volt az az edző, aki elindította a karrieremet a Milan felnőtt csapatában a profi labdarúgók világában. Korábban soha nem fordult elő hasonló, de a legutolsó mérkőzésünkön a San Siróban úgy éreztem, hogy hálám jeléül odaadom neki a mezemet, hogy megköszönjem, amit értem tett. A hír sokkolt minket.”

“Hatalmas mentális erővel rendelkezett és karizmatikus személy volt. Nagyon jól át tudta adni az energiáját a csapatnak. Az évek során nem veszítettük el a szeretetünket iránta annak ellenére, hogy már nem a mi csapatunk edzője volt.”