Carrard vezeti a FIFA reformintézkedéseit

A 77 éves svájci sportvezető ugyanezt a feladatot kapta, amikor a NOB-ot sújtotta korrupciós botrány a 2002-es Salt Lake City-i téli játékok helyszínének kijelölése miatt.

Francois Carrard – fotó: EPA/Laurent Gillieron

A FIFA keddi bejelentése szerint mind a hat konföderáció két-két tagot delegálhat a bizottságba, illetve a szervezet kereskedelmi partnerei számára is két hely biztosított. Az európai szövetség (UEFA) két delegáltja már ismert Gianni Infantino főtitkár és Alasdair Bell igazgató személyében.

A bizottság a következő hat hónapban, még a február 26-ra kiírt rendkívüli tisztújító kongresszus előtt kidolgozza reformjavaslatokat.

A május végi kongresszus nyitónapját megelőzően, május 27-én hét magas rangú FIFA-tisztségviselőt tartóztattak le korrupció, zsarolás, csalás és pénzmosás vádjával. Velük együtt összesen 14 FIFA-tisztségviselőt és cégvezetőt vádolt meg az amerikai igazságügyi minisztérium bűnszövetkezet működtetésével, amelyhez több mint 150 millió dollárnyi vesztegetési pénz futott be. A kongresszuson Joseph Blatter elnököt ugyan ötödik ciklusára is megválasztották, de pár nappal később lemondott, feladatait viszont a tisztújításig ellátja.

Forrás: www.telesport.hu – RSS