Belga a belgának

Az U20-as világbajnokságon kitűnő teljesítményt nyújtó Falaye Sacko az Újpest játékosa lett, de csak papíron, a lila-fehérek ugyanis azonnal kölcsönadták a belga élvonalba. A Megyeri úton a mester, Nebojsa Vignjevic nem is számolt vele. Kár érte, értékes légiósa lehetett volna az NB I-nek.

Nagy-Pál Tamás Úgy tűnik, igaza is volt meg nem is a Nemzeti Sportnak pár hete, amikor a mali L’Essorra hivatkozva megírta, hogy Falaye Sacko az Újpestbe igazolt. Az U20-as világbajnokságon kimondottan tetszetős játékkal bronzérmet szerző mali válogatott alapemberéről ugyanis fotó készült az újpesti reklámfal előtt, mezzel a kezében, miközben éppen kezet fog a klub technikai igazgatójával, Böőr Zoltánnal.

falaye-sacko

A korábban kiszivárgott fotó

A 20 éves középpályás komoly erősítésnek tűnt, hiszen az említett vb-t – ahol a magyarok a szerbek elleni emlékezetes nyolcaddöntőben véreztek el – végigjátszotta, és a torna talán legnagyobb meglepetését okozva az elődöntőig menetelt Malival. Ráadásul nem túlzás, hogy a csapat még a braziloknál is közönségszórakoztatóbb focival rukkolt ki.

Ugyanakkor ebből a szempontból nincsenek egyszerű helyzetben a magyar klubok, hiszen jelenleg csupán hét légióst foglalkoztathatnak a keretben, közülük pedig egyszerre öten lehetnek pályán – már ha igényt tartanak a szerencsejátékból befolyó összeg száz százalékára.

Ezért az sem volt különösebb meglepetést, hogy az Újpest hivatalos honlapján hétfő este bejelentette: valóban megvásárolta Sackót, de azzal a lendülettel kölcsön is adta őt egy évre a belga Sint-Truiden csapatának.

Serbia's Mijat Gacinovic kicks the ball at the goal as Mali's Falaye Sacko watches during their U20 soccer World Cup semifinal game in Auckland, New Zealand, Wednesday, June 17, 2015. (AP Photo/David Rowland)

Sacko a vb-elődöntőben

Információnk szerint Nebojsa Vignjevic vezetőedző nem is számolt egy pillanatig sem Sackóval – a sajtóban cáfolta is annak érkezését –, ugyanis nem ő nézte ki magának. A klub tulajdonosa, Roderick Duchâtelet inkább üzleti megfontolásból vásárolta meg a játékjogát – nem véletlen, hogy éppen abba a belga élvonalbeli klubba került kölcsönbe, amely a Duchâtelet-család érdekeltségébe tartozik.

Úgy tudjuk, egyelőre az sincs tervben, hogy a kölcsönszerződés lejárta után ne csak papíron legyen a lila-fehérek játékosa, hanem a pályán is segítse a csapatot.

Amit mi egyébként őszintén sajnálunk, mert a vb-n mutatott játékát látva, azon kevés légiósok egyike lehetne, akik valóban üde színfoltjai a magyar bajnokságnak.

Bár ő valószínűleg cseppet sem bánja, hogy inkább Belgiumban fejlődhet – kétségkívül jóval nagyobb ütemben, mint az NB I-ben.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS