Cat S60: Megérkezett az első hőkamerás okostelefon

SimTech

2016. február 19. péntek, 14:01

A Cat phones bejelentette a Cat S60-at, amely az első beépített hőkamerával rendelkező okostelefon, és az eddigi legvízállóbb is egyben. A készüléket a Mobile World Congress 2016-on mutatják be.

A Cat S60-ba a FLIR hőkamerája került, akik a hőtérképezéssel kapcsolatos megoldások egyik vezető gyártói. Az apró szerkezet olyan felhasználási lehetőségeket nyújt, mint hőveszteség ellenőrzése nyílászáróknál, nedvesség illetve hiányzó szigetelés érzékelése, túlmelegedett elektronikai berendezések észlelése, és a sötétben való látás.

Cat S60

A Cat S60 emellett akár 5 méteres mélységig 1 órás időtartamig vízálló, így víz alatti felvételekhez is használhatjuk.

„Ahhoz, hogy kitűnjünk a tömegből folyamatosan fejlődnünk kell. Büszkék vagyunk a FLIR-rel való együttműködésünkre, melynek eredménye egy igazán különleges, világelső készülék.” – mondta el Peter Stephens, a Bullitt Group vezérigazgatója. „A Cat S60 teljesen új színnel gazdagítja az okostelefonok piacát. Nagyon várjuk a felhasználói visszajelzéseket a hőkamera legkülönbözőbb felhasználási lehetőségeit illetően.” 

„Nagy örömünkre szolgált, hogy együtt dolgozhattunk a Bullitt Grouppal legújabb Cat telefonjukon. A hőkamera beépítése igazi áttörést jelent az okostelefonok piacán.” – tette hozzá Andy Teich, a FLIR elnöke és vezérigazgatója. „A CAT S60 a hőképalkotáson keresztül számtalan új lehetőséget tár a felhasználók elé.”

Cat S60 2

A Cat S60-ból a strapabírás sem hiányzik, katonai szabványnak megfelelően ellenáll az 1,8 m-es magasságból való leejtésnek, valamint por- és vízálló. Fényes kijelzője közvetlen napfényben is jól látható, kijelzőjét Corning® Gorilla® Glass 4 védi, és vizes kézzel vagy akár kesztyűben is használhatjuk.

A Cat S60 főbb jellemzői:

– FLIR hőkamera alkalmazás MSX technológiával: állókép, panoráma, videofelvétel, változtatható színek hő érzékelésekor, hőmérsékletmérés, minimum, maximum és átlagos hőmérséklet kijelzése

– Megerősített Die Cast keret

– Ütésálló 1,8m-es magasságig, MIL Spec 810G szabvány

– Fényes kijelző, Gorilla Glass 4

– 4,7” HD kapacitív multi-touch kijelző, vizes kézzel és kesztyűben is vezérelhető

– Optimalizált akkumulátor teljesítmény (3800 mAh)

– Kiváló minőségű hangzás (>105dB)

– Vízálló 13MP-es hátlapi kamera két vakuval és 5MP-es előlapi kamera

– 4G LTE

– Snapdragon 617 nyolcmagos processzor

– 32GB ROM, 3GB RAM

– Android™ Marshmallow

A Cat S60 elsőként a Mobile World Congressen tekinthető meg február 22. és 28. között.

Forrás: www.formula.hu – RSS