Új szponzorral erősített a McLaren

F1

2016. február 19. péntek, 12:35

Szerző: Dezső Attila, Fotó: McLaren Honda

A wokingiakra ráfér az erősítés szponzorok terén: a Mclaren azok után, hogy elveszítette évtizedes partnerét, a TAG Heuert, egy új óragyártó mellett tette le a voksát, és vice versa.

A McLaren számára nem volt elég, hogy keserves szezont produkáltak a 2015-ös szezonban, legendás partnerük, a TAG Heuer idéntől már a Red Bull oldalán akar harcolni a győzelmekért. Woking azonban nem maradt órák, sőt mi több, svájci órák nélkül, hiszen a 2001-ben alapított Richard Mille 10 éves szerződést kötött a csapattal.

„A motorsport régi rajongójaként és támogatójaként örömömre szolgál, hogy bejelenthetem az új partnerkapcsolatunkat a McLaren-Hondával” – nyilatkozta Richard Mille, a cég alapítója és elnök-vezérigazgatója. „A McLaren 50 éve a Forma-1 élvonalában van, hírneve, technikai innovációi, részletekbe menő precizitása és versenyképessége tökéletesen illeszkedik a Richard Mille filozófiájába.”

„Számomra a McLarennel való kapcsolat azért nagyszerű, mert élénken emlékszem arra, hogy 1981-ben ők voltak azok, akik először mutatták be a szénszálas karosszériát a Forma-1-ben. Ez a technológia valósággal forradalmasította a sportágat, és teszi ezt mind a mai napig. Évekkel később magam is felhasználhattam ezt a megoldást az óráink alaplemezénél és tokjainál.”

„Erősen hiszek benne, hogy a Maison Richard Mille a motorsport esszenciáját foglalja magában: elkötelezettek vagyunk a technikai kihívások iránt, és nagyon nagy hatással vannak ránk azok a koncepciók és anyagok, melyeket a Forma-1-ben használnak. Úgy vélem, ez a partnerkapcsolat mindenkit le fog nyűgözni majd nálunk” – tette hozzá Mille.

Ron Dennis, a McLaren Csoport vezérigazgatója szintén arra tért ki, mennyi közös van a két cégben. „Ez a két márka egyaránt szenvedélyt tanúsít a dizájn, a technológia és az esztétika iránt, és nagyon izgatott vagyok amiatt, hogy mit érhetünk majd el együtt a következő 10 évben, az együtt folytatott munka során.”

 

Forrás: www.formula.hu – RSS