Elhunyt James Hunt öccse
Elhunyt az 1976-os F1-es világbajnok öccse, David Hunt. Akárcsak bátyját, James Huntot, őt is korán, 55 évesen érte a halál, a hírek szerint szívinfarktusban hunyt el.
Elhunyt az 1976-os F1-es világbajnok öccse, David Hunt. Akárcsak bátyját, James Huntot, őt is korán, 55 évesen érte a halál, a hírek szerint szívinfarktusban hunyt el.
Sokan kimondottan ellenszenvesnek tartják Sebastian Vettel ujjmutogatását, amit minden F1-es győzelme után láthatunk – most fény derült a titokra, miért így örül a német a dobogó legfelső fokának.
Úgy tűnik, cseppet sincs még közel a várt megállapodás a franciák és a Lotus istálló között. Ez a gyári ülésért sorban álló pilóták dolgát is megnehezíti: ha az üzlet meghiúsul, hoppon maradhatnak.
A Toyota Prius a hibrid autók között a mai napig a legjobbak között említhető hatékony hajtásrendszerével és tágas utasterével. Az évek azonban telnek, így eljött az ideje a negyedik generáció bemutatásának, ami természetesen örökölte előde alap sziluettjét.
Bár a szezon során egy darabig úgy tűnt, hogy a csapatok hajlanak az engedményekre, végül a 2016-os szabályok mégsem engedélyezik, hogy egy gyártó korábbi évből való motort adjon ügyfeleinek.
A G-Power azok közé a tuningcégek közé tartozik, akik az alapban sem gyengélkedő bajor gépegységek harcos változatainak kialakításával foglalkoznak. Amióta a BMW megjelent a turbóval lélegeztetett motorokkal, azóta ez a folyamat mintha elfajult volna.
Különösen a hidegben gyakori, hogy indulásnál bizony lefullad a motor. Ez egy kereszteződésben is elég kellemetlen, hát még egy emelkedőn elindulva.
További viták vannak kibontakozóban a 2016-os rali világbajnoki versenynaptárral kapcsolatban, kiderült ugyanis, hogy a Monte Carló-i és a korzikai esemény is kikerülhet a programból.
Bárkinek felettébb kellemetlen lehet az, amikor a munka után fáradtan zarándokol újonnan vásárolt terepjárójában hazafelé, és amint az esőben bekapcsolja az ablaktörlőt, néhány szikra, és kigyullad alatta az autó.
A Tokiói Autószalon a japán autógyárak számára az a rendezvény, ahol megmutathatják a nagyérdeműnek, mi mindent tudnak az autógyártásról.
Az Orosz Nagydíj első edzésnapja kitűnő példa volt arra, hogy ha beüt a krach a pályán, a helyszíni és tévé előtti nézők is halálra fogják unni magukat – kérdés, mivel lehetne felrázni az F1-et péntekenként?
Az utóbbi négy versenyből három alkalommal is műszaki hibák miatt estek ki a wokingi F1-es csapat pilótái a versenyből, ami komoly aggályokat ébresztett a megingathatatlan gárdával kapcsolatban.
A sportos, sokoldalú és teljesen CO2-semleges A4 Avant g-tron modellel – piaci bevezetése 2016 végén indul – az Audi egy újabb lépést tesz a fenntartható mobilitás felé. Ez a márka második modellje, amely földgázzal vagy környezetkímélő Audi e-gas hajtóanyaggal is üzemeltethető, hasonlóan az A3 Sportback g-tron gépkocsihoz.
Lewis Hamilton eljátszott a gondolattal, mi lenne, ha szurkolóként ülne le a televízió elé, hogy megnézzen egy 2016-os F1-es versenyt – szerinte mindenképpen izgalmas szezon lesz mindenki számára.
Az eredeti tervek szerint 2017-ben rendeztek volna először villanyfényes F1-es versenyt a Fekete-tenger partján, de lehet, hogy az orosz miniszterelnök-helyettes nyomására már jövőre felgyúlnak a fények Szocsiban.
Milyen újabb mélypontot ért el a McLaren, miben vált Nico Rosberg a legjobbá a nem világbajnokok közül, és milyen furcsaságokat tartalmazott a mezőny eleje és vége? Az Orosz Nagydíj statisztikai érdekességeiből minden kiderül.
A zárt karosszériák ügye időről-időre megjelenik az F1-ben, de a sportág első embere szerint helytelen döntés lenne ezen a téren megváltoztatni a történelem során mindig nyitott járgányokat.
Carlos Sainz, a Toro Rosso pilótája szerint a Ferrari 2015-ös F1-es motorja nagy előrelépést jelentene számukra jövőre, így reméli, hogy hamarosan bejelentést tesz a csapat.
Az F1-ben érdekelt négy motorgyár és az FIA csütörtökön ül össze, hogy az idény közbeni motorfejlesztés lehetséges engedélyezéséről, valamint a befagyasztott elemek listájáról beszéljen.
Az F1 hivatalos abroncsszállítója közleményben tudatta, milyen abroncsokat visz el az év utolsó nagydíjára. Mexikóban az austini és interlagosi keverékeket kapja a mezőny.