Ne töröld, mert égő lesz – tűzveszélyes ablaktörlők a GM-nél

Autó

2015. október 14. szerda, 07:34

Bárkinek felettébb kellemetlen lehet az, amikor a munka után fáradtan zarándokol újonnan vásárolt terepjárójában hazafelé, és amint az esőben bekapcsolja az ablaktörlőt, néhány szikra, és kigyullad alatta az autó.

A krimibe illő sztori sajnos valós, ugyanis három GM terepjáró típust is érint az Egyesült Államokban. Szerencsére csak az észak-amerikai piacra gyártott autókról van szó, de ennek ellenére összesen 31685 darab, augusztusi és szeptemberi gyártásból származó szabadidő autót érint, melyből 6400-at értékesítettek eddig, a többi a gyártó szerencséjére még a kereskedésekben pihen.

GMC

A botrány három, azonos technikai alapokra építkező, 5,14 méteres terepjárót érint, mint a Buick Enclave, a Chevrolet Traverse és a GMC Acadia. A probléma hátterében az áll, hogy az ablaktörlőket mozgató villanymotorok egy apró hiba miatt zárlatosak lehetnek, ami miatt a közelébe épített alkatrészek megolvadnak, így a füstölés mellett akár azok kigyulladását okozhatják. Az érintett forgalmazó cégek már meg is kezdték a visszahívást, és már hivatalosan fel is szólították az ügyfeleket, hogy addig se használják az ablaktörlőt. 

Forrás: www.formula.hu – RSS