Rio 2016 – Olimpiai esélyek és remények (nők)!
Az Egyesült Államok kiemelkedik a mezőnyből, de vajon, mire lehetnek képesek Keszthelyiék? Nehéz lesz az Egyesült Államokat megverni Kiemeledik az USA együttese a női mezőnyből. A címvédő és világbajnok, nem mellesleg idén megnyerte a Világligát is a csapat, és nagyon meggyőző volt az olimpiai felkészülés során. A legutóbbi találkozókon nem tudott hibázni az együttes, hiszen […]

Közeleg a szerbek elleni mérkőzés, a csapat pedig ismét Rióban van. Mint ismeretes néhány napot Bauruban töltött a Benedek-csapat. Sudár Attila, Montreal olimpiai bajnokának köszönhetően, aki a helyi klub szakmai vezetője. Jól sikerült ez az állomás, nemcsak azért, mert kimaradt a válogatott a görögök bosszankodásából, vagy az ausztrál válogatott gyomorhurut problémájából, hanem azért, mert Benedek Tibor is úgy […]
Egy topfavoritot és három esélyest találtunk. Kétség nem férhet hozzá, Szerbia a legerősebb! Mióta a 2013-as vb-n leszerepelt a csapat és Dejan Udovicsics helyett Dejan Szavics vette át a stafétát minden nagy tornát megnyert a gárda. Parádés az együttes mérlege, hiszen a 2014-es budapesti Eb-n, a 2016-os belgrádi kontinenstornán valamint a kazanyi vb-n, két Világliga Szuperdöntőben és a […]
Az ország legnagyobb olimpiai szurkolói központja nyílik Budapest belvárosában a Március 15. téren. A budapesti Március 15. téren egy hatalmas, kilátóként is működő 35 négyzetméteres kivetítőn nézhetik majd az érdeklődők a riói olimpián zajló eseményeket. Az M4 Sport élő közvetítésének szüneteiben a televízió szakértői, műsorvezetői, valamint olimpiai és világbajnokok elemzik majd az eseményeket – jelentette […]
Nem éppen a legkényelmesebb módon utaztak a szerbek Rióba, volt is zúgolódás emiatt. A helyszínre már megérkeztek a játékosok és találtak némi hiányosságot is a faluban. A legnagyobb magyar küldöttség szombaton már elutazott, a mieink közvetlen járattal – charter géppel – közelítették meg Riót. A szerb vízilabda csapat – a kosarasokkal egyetemben – azonban nem […]
Igazi kuriózumokra bukkantunk mindkét riói olimpiára készülő válogatottunknál, ezeket most összegyűjtöttük. Férfi válogatott: Legszokatlanabb hobbi: Decker Attila vadászni szeret Legmagasabb játékos: Vámos Márton, 204 cm Legalacsonyabb játékos: Szivós Márton, 192 cm Csapatkapitány: Varga Dénes A csapat átlagéletkora: 28,5 év Újoncok az olimpián: Decker Attila, Decker Ádám, Erdélyi Balázs, Manhercz Krisztián, Vámos Márton, Zalánki Gergő Legfiatalabb játékos: Manhercz […]
Összegyűjtöttük, mely válogatottak, mikor játszanak. A férfi program: (az időpontok magyar idő szerint értendők) 1. játéknap: augusztus 6. (Szo), 14.00: Szerbia–MAGYARORSZÁG augusztus 6. (Szo), 15.20: Egyesült Államok–Horvátország augusztus 6. (Szo), 16.40: Spanyolország–Olaszország augusztus 6. (Szo), 18.00: Görögország–Japán augusztus 7. (V), 01.50: Brazília–Ausztrália augusztus 7. (V), 00.30: Franciaország–Montenegró 2. játéknap: augusztus 8. (H), 14.00: Szerbia–Görögország augusztus […]