Rio 2016 – Áder János a megnyitó ünnepség mellett több magyar sportoló versenyzését is megtekinti

Áder János részt vesz a riói olimpia megnyitó ünnepségén, majd több versenynap magyar vonatkozású eseményét is megtekinti –  tájékoztatta a Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtökön az MTI-t.

ader_janos    A közlemény szerint az államfő részt vesz a XXXI. Nyári Olimpiai Játékok pénteki megnyitó ünnepségén Rio de Janerióban. “Az államfő több versenynap magyar eseményeit is megtekinti, valamint ellátogat az olimpiai faluba, ahol találkozik sportolóinkkal” – tették hozzá.
Áder Jánost útjára elkíséri felesége, Herczegh Anita.
A köztársasági elnök dél-amerikai útja során megnyitja a riói Magyar Házat, és többek között Michel Temerrel, Brazília alelnökével, Thomas Bachhal, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökével, Zajcsing Juval, a NOB alelnökével, valamint Geraldo Alckminnal, Sao Paulo állam kormányzójával egyeztet.
Áder János ellátogat Nova Friburgóba, ahol a magyarokat alapító nemzetként tartják nyilván, ezután a Sao Pauló-i Egyetemen megnyitja a II. “Magyarok Brazíliában” című konferenciát, majd találkozik az ott élő magyar közösséggel – olvasható a közleményben.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda kedden arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a riói olimpia záróünnepségén Orbán Viktor miniszterelnök képviseli Magyarországot.