Cseh napok

Majoros Bence a kiemelések alapján akár éremért is küzdhet a cseh nemzetközi ifjúsági és serdülő asztalitenisz-bajnokságon. A versenyen tizenhat magyar fiatal indul, korcsoportonként nyolcan mérik össze erejüket a nemzetközi mezőnnyel. Pusztai Viola Tizenhat magyar fiatal áll asztalhoz a cseh nemzetközi ifjúsági és serdülő asztalitenisz-bajnokságon. Az ITTF utánpótlás-körversenysorozatának hodoníni viadalán 38 ország 311 játékosa vesz részt. Mindkét korcsoportban egyes, páros- és csapatversenyt rendeznek. Az ifjúsági fiúk közül Majoros Bence és Bruckner Máté tavaly is indult a cseh viadalon, előbbi egyesben a harminckettő között, párosban Sabján Gergellyel a hatvannégy között búcsúzott. Utóbbi egyéniben a bejátszón kikapott, így nem jutott főtáblára, párosban viszont a svájci Gaël Vendével a legjobb tizenhatig menetelt. Majoros Bence Forrás: IT…Folytassa a cikk olvasását: Cseh napok

Read More

A székely fiú útja

Sárpátki Tamás Róbertnek székelyként mindig is a magyar válogatott felé húzott a szíve. A Fehérvár AV19 játékosa az idei szezonban többnyire az osztrák junior-bajnokságban kapott szerepet, így meglepte a felnőttválogatottba szóló meghívó. Pusztai Viola Sárpátki Tamás Róbertet kellemes meglepetés érte, amikor meghívót kapott a felnőttválogatott keretébe a toruni Négy Nemzet-torna előtt. Nem számított rá, miután a szezonban többnyire a Fehérvár AV19 juniorcsapatában szerepelt. A statisztikák szerint a liga legjobbjai közé tartozik, s a játéka Rich Chernomaz figyelmét sem kerülte el. A szövetségi kapitány megadta a lehetőséget a húsz éves csatárnak a bizonyításra, aki a Románia elleni 8-0-ra megnyert meccsen góllal hálálta meg a bizalmat.

Read More

Egy csoportban a brazilokkal

Nehéz csoportba került a magyar válogatott az U20-as világbajnokságon: az E jelű kvartettben ugyanis Afrika bajnokával, a Koreai NDK-val és Brazíliával kell megküzdenie a továbbjutó helyekért. Kezdés a koreaiak ellen június elsején. Nagy-Pál Tamás A FIFA február 10-én, magyar idő szerint hajnalban elkészítette a május végén kezdődő U20-as világbajnokság csoportbeosztását, melyben a magyar válogatott is érdekelt volt. Nem sokkal a sorsolás előtt vált biztossá, hogy a Szalai László csapata a negyedik kalapba került Fidzsi, Ausztria, Portugália, Szerbia és Ukrajna társaságában. Az első kalapba a rendező Új-Zéland mellett a kontinenstornák győztesei, a másodikba az ázsiaiak és az afrikaiak, míg a harmadikba a CONCACAF-zóna és Dél-Amerika csapatai kerültek. Azt is tisztázták a sorsolás előtt, hogy azonos kontinensről  nem kerülhetnek csapatok ugyanabba a négyesbe. 1. kalap: Új-Zéland, Németország, Katar, Afrika Kupa-…Folytassa a cikk olvasását: Egy csoportban a brazilokkal

Read More

Harmóniában, lendületben

Carolina Moscheni és Lukács Ádám nagyon élvezte a versenyzést a felnőttek között a stockholmi műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságon. Bár a kűrjükbe hiba csúszott, elégedettek az elért tizenötödik hellyel. Március elején a tallini junior-vébén lépnek jégre. Pusztai Viola A Carolina Moscheni, Lukács Ádám jégtánc páros élete első felnőtt Európa-bajnokságán a tizenötödik helyen végzett. Stockholm után azonnal Milánó felé vették az irányt, hogy folytassák az edzéseket, hiszen márciusban már a junior-világbajnokságon lépnek jégre. A felkészülésüket csupán magyarországi villámlátogatás erejéig szakították meg: Budapesten, illetve Debrecenben tartottak sajtónyilvános edzést. Amikor legutóbb a budapesti Mikulás-kupán beszélgettünk velük, még nem esett szó a felnőtt Európa-bajnok…Folytassa a cikk olvasását: Harmóniában, lendületben

Read More

Svéd hópehely-diadal

A serdülők mezőnyében Both Olivérnek és Juhász Patriknak a negyeddöntő volt a végállomás a Molnár-emlékversenyen, mindketten az ötödik helyen végeztek. A nemzetközi fiú utánpótlás-viadalon a korcsoportban két svéd versenyző került a döntőbe, és a Friis bizonyult jobbnak. Pusztai Viola Délnyugat-Magyarországon annyi hó esett az elmúlt két napban, hogy helyenként még a hókotró is elakadt. Budapesten ebből nem sokat észlelhettünk, sőt napközben úgy érezhettünk: itt a tavasz. Két hópelyhecske mégis elérte a fővárost, pontosabban a BVSC-Zugló asztalitenisz-csarnokát, ahol a nemzetközi fiú utánpótlás-viadal, a Molnár János-emlékverseny zajlik. A svéd Sp

Read More

Az első érem bronz

Az előző évhez hasonlóan dobogóra állhatott Czagány Dóra. Az MTK-Dynamic 15 éves versenyzője bronzérmet szerzett a Zürichben zajló korosztályos karate Európa-bajnokságon. UP-info Rögtön az első napon, a kadetek küzdelmében megkezdte az éremgyűjtögetést a harminc fős magyar válogatott. A szakemberek már a zürichi kontinenstorna kezdete előtt az esélyesek közé sorolták a 15 éves Czagány Dórát, hiszen a +54 kg-ban induló karatéka egy éve, a lisszaboni Európa-bajnokságon is ezüstérmet szerzett. Nem cáfolt rá a várakozásokra. Kezdésnek 4-1-re múlta felül az azeri Iszmajlovát, majd a svájci Bonjour hódolt be 3-0-ra. A négy közé jutástól azonban a francia Seguy szoros küzdelemben (3-4) elütötte. A vigaszágon azonban haladt előre, ennek a bosnyák Medic (6-1) látta kárát. Az éremért a török Eltanurt kellett legyőzni, és 2-1-gyel sikerült is, így Czagány begyűjtötte a küldöttség első érmét. [caption id=”…Folytassa a cikk olvasását: Az első érem bronz

Read More

Terék Norbert nyert

Két nap alatt négy érem az újoncoktól. A BVSC-Zugló asztalitenisz-szakosztályának immár huszadik nemzetközi fiú utánpótlás Molnár János-emlékversenyén Terék Norbert győzött az U13-asok között, míg Both Olivér harmadik lett. U11-ben Huzsvár Erik második, Krebs Levente harmadik helyet szerzett. Pusztai Viola Nem meglepő, hogy a BVSC-Zugló asztalitenisz-szakosztályának otthonában nyüzsögnek a gyerekek, hiszen mégiscsak az egyik kiemelkedő utánpótlás-műhelyről van szó. Immár húsz éve február első hétvégéjén azonban még a megszokottnál is többen vannak. A klub hagyományosan ilyenkor rendezi meg egykori játékosa, az 1995-ben tragikus balesetben meghalt Molnár János emlékére a nemzetközi fiú utánpótlás-versenyét. Az első nap a legkisebbeké volt. Az újoncok két korcsoportban (U11, U12) indulhattak, s bizony…Folytassa a cikk olvasását: Terék Norbert nyert

Read More

eljen a játék

Egy hét sem kellett ahhoz, hogy Veszprém helyett Balatonfüreden találja magát a 20 éves Kancel Ottó. A kézilabdázónak ínyére van a váltás: az elmúlt félév kemény munkája immár a pályán hozhat gyümölcsöt. reb Kedden délelőtt még a veszprémi felnőtt férficsapattal edzett, némi papírmunkát és nagyjából húsz kilométeres utat követően délután már Balatonfüreden találta magát a huszadik születésnapját néhány napja ünneplő Kancel Ottó. A balátlövő fél évre, június végéig kölcsönbe került a bajnokság negyedik helyezettjéhez. Egyszer-kétszer edzett új csapatával, szerda délután pedig debütált: négy góllal vette ki a részét a fürediek Cegléd elleni 35-21-es sikeréből.

Read More

Krisztián elnézést kér

Bocsánatot kér, hogy a csapattal együtt túlzó nyilatkozatokat tett az U19-es Európa-bajnokság előtt. Most már tisztában vannak vele, hogy rengeteget kell fejlődniük az U20-as vb-ig. Tamás Krisztián szerint Szalai Lászlóval ez megtörténhet, mert hisz a kemény munkában. A játékos már bemutatkozott  a Slavia Prahában. Nagy-Pál Tamás Tamás Krisztián pályafutása újabb állomáshoz érkezett: a 19 éves, korosztályos válogatott bal oldali védő továbbra is az AC Milan játékosa, de már az előző szezont is az olasz másodosztályban szereplő Varese gárdájában töltötte kölcsönben. Számításait nem találta meg a Serie B-ben, ezért most a Slavia Prahában teszi próbára magát. (A legújabb hír: már be is mutatkozott a cseh csapatban.) Fél évre, kölcsönbe került Prágába, de klubjának a szezon végén opciós joga lesz a megvásárlására. Az első edzés az új csapatb…Folytassa a cikk olvasását: Krisztián elnézést kér

Read More

Bevált módszer

Hadfi Dánielnek és Bere Tamásnak három éve támadt az az ötlete, hogy a cselgáncs alkalmas lenne a csapatsportokat űző játékosok technikai, fizikai és mentális felkészítésére. Kidolgozták az úgynevezett Additional Judo Traininget… Pusztai Viola Valljuk be, kézilabda-mérkőzésen életünkben legalább már egyszer elhagyta a szánkat a mondat:

Read More