Még egy világbajnokunk vonul vissza
Abbahagyja a pólót, de marad a sportág közelében. Mint ismeretes, a Kaposvár néhány nappal ezelőtt jelentette be keretét. A csapat háza tájáról nagy hír volt, hogy Varga Zsolt befejezi pályafutását. A 40 éves játékos, aki 2003-ban a válogatott tagjaként Barcelonában felállhatott a világ tetejére marad a vízilabdánál. A Kaposvári utánpótlásban fog dolgozni, de ha szükség […]

Mind az Egernek, mind pedig a Szolnoknak egy győzelem jó szezonzárás lenne. Dabrowski Norberték képesek voltak legyőzni önmagukat, még Cseh Sándor az összeszedett játéknak örült a BL második napján. Mint ismeretes, az Eger és a Szolnok egymás ellen játszik a BL-ben az ötödik helyért. A szombati napon mindkét együttes győzelemmel jött ki a csütörtöki kátyúból. […]
Egyetlen góllal győzött a Tisza-parti együttes a Brescia ellen. A tegnapi napon a Szolnok a Jug Dubrovniktól, még a Brescia a Pro Reccótól szenvedett vereséget. A mérkőzés első negyedében fej-fej mellett haladtak a csapatok. Először Muslim villant majd Milos Csuk talált be. A második etapban elkezdett elhúzni a Tisza-parti együttes ellenfelétől, hiszen Zalánki majd Csuk […]
Jó védekezéssel a Spandaut négy góllal verte a hevesi klub. Az Eger a tegnapi vereség után, ma a Spandauval találkozott, mely csapat az Olympiakosztól szenvedett 5-6-os vereséget. Az első negyed jól kezdődött a magyar csapat számára, hiszen Kovács révén 1-0-ra vezetett az Eger. Ezek után azonban jött három német találat zsinórban, előbb Gielen majd Dedovics, […]
Szoros meccsen győzött a Szeged az OSC ellen a Bajnokok Ligája final Kids döntőjében. (Az aranyos csapat) A felnőttekkel ellentétben a gyermekek taroltak Genovában, hiszen a 2005 korosztályban a Szeged és az OSC játszott a finálét a fiataloknál. Az U13-as csapatunknál a Szeged egyetlen góllal, 7-6 arányban volt jobb az OSC-nél. Ami a további magyaros […]
Néhány nap múlva edzéseket vezényelnek az utánpótlás válogatottunk számára. Június 11-ém és 12-én edzéseket tart a Hajósban a 2002-es válogatottunk. A meghívott keret: Lantos István (KSI), Gábor Lőrinc (KSI) Eppel Barnabás (UVSE), Keszthelyi Attila (Eger), Vas Benedek (FTC), Szabó Bence (FTC), Kevi Bendegúz (Honvéd), Dávid Zoltán (BVSC), Molnár Erik (UVSE), Bőröczky Marcell (FTC) Nyíri Balázs […]
A Szolnok mestere alig találta a szavakat a vesztes BL negyeddöntő lefújása után. Mint ismeretes, a Szolnok az első napon 9-8-ra kikapott Genovában a Jug Dubrovniktól, így csak az 5-8. helyért játszhat a Bresciával. Cseh Sándor az M4 Sport-nak a mérkőzés után.: csalódott vagyok és szomorú. Mindenképp négybe szerettünk volna jutni, bármilyen összeállításban. Úgy gondolom, hozzáállásban nem […]
Nem lesz címvédés a BL-ben, hiszen a Szolnok a negyeddöntőben egy góllal kikapott a Jug Dubrovniktól A tavalyi döntő már a legjobb nyolc között megismétlődött a BL-ben, hiszen a Szolnok a Juggal csapott össze. Az első negyedben a Szolnok futott az eredmény után, de mindkétszer tudott egyenlítenie, az utolsó találatot a legjobbkor tette be Bátori, […]
A második negyedben lelépte a Barceloneta a magyar csapatot. Fotó egrivízilabda.hu / archív Az Egernek volt a legtöbb ideje felkészülni a BL Final Eight-re, hiszen 21 napja játszotta utolsó meccsét az OSC ellen. A mérkőzés jól kezdődött, hiszen Vlahopulosz akciózott egyet, majd Mitrovics is elkapta a fonalat. A továbbiakban Parrone betalált, majd Kovács Gergő hagyott […]
A címvédő Szolnok a Jug Dubrovnik ellen küzd, még az Eger a Barcelonetával néz farkasszemet a BL negyeddöntőjében. Négy meccsel startol a BL negyeddöntője Genovában. Fontosabb cikkeink a témában: – BL: nagy veszteség, a Szolnok kulcsjátékosa nem játszhat – Bajnokok Ligája: a Szolnok az első meccsel foglalkozik – Bajnokok Ligája: a Recco szerb legendája bizakodó – Bajnokok Ligája: […]
Sorra jelentik be a következő szezonbeli kereteket a férfi Ob I-ben, most a Kaposvár rukkolt elő ezzel. A csapat egyben maradt, a következő szezonban megnő a saját nevelésű játékosok száma. A távozónkat, Palotás Sámuelt a Miskolcról visszatérő – pontosabban hazatérő – saját nevelésű pólósunk, ifj. Berta József váltja – írja a kapospolo.hu, a csapat hiavatalos […]
A Bajnokok Ligája nyolcas döntője még el sem kezdődött, a Szolnok nagy már veszteséget szenvedett. Már a BL negyeddöntőjében megismétlődik a tavalyi finálé, hiszen a Szolnok a Jug Dubrovnikkal csap össze. A címvédőnél azonban egy nagy hiányzó lesz, hiszen Adrija Prlainovics még a férfi Ob I döntőjének negyedik mérkőzésén sérült meg, és bár az ötödik […]
A Bajnokok Ligája nyolcas döntője még el sem kezdődött, a Szolnok nagy már veszteséget szenvedett. Már a BL negyeddöntőjében megismétlődik a tavalyi finálé, hiszen a Szolnok a Jug Dubrovnikkal csap össze. A címvédőnél azonban egy nagy hiányzó lesz, hiszen Adrija Prlainovics még a férfi Ob I döntőjének negyedik mérkőzésén sérült meg, és bár az ötödik […]
Ismét csúcson a Partizán a szerb bajnokságban. Tíz góllal győzött a Partizán a Zemun Bosal ellen a szerb bajnokság 14. fordulójában. A győzelem azt is jelenti, hogy 29. alkalommal emelhette magasba a trófeát a belgrádi csapat. Az együttes tagja volt Dőry Farkas is. Mint ismeretes, a 24 éves balkezes játékos április elején érkezett a klubhoz, […]
Ismét csúcson a Partizán a szerb bajnokságban. Tíz góllal győzött a Partizán a Zemun Bosal ellen a szerb bajnokság 14. fordulójában. A győzelem azt is jelenti, hogy 29. alkalommal emelhette magasba a trófeát a belgrádi csapat. Az együttes tagja volt Dőry Farkas is. Mint ismeretes, a 24 éves balkezes játékos április elején érkezett a klubhoz, […]
Máris összeállt a Szentes következő idénybeli kerete. A Szentes a női Ob I 5. helyén zárta a 2017/2018-as szezont. Most a klub hivatalos oldalán már be is jelentették a “jövő csapatát”. Két légiós, Anastasia Mirshina és Nia Guannan távozott a csapattól Brávik Fruzsina pedig visszavonult. Hevesi Anita, Lekrinszky Gina, Melani Palaro Dias, Rynanska Natasa, […]
Märcz Tamás sérülés miatt, lehetőséget adott egy újoncnak. A férfi válogatottunk csökkentett létszámban, de megkezdte a felkészülést a világligára. Nos, Vogel Soma megsérült, így ki kell hagynia egy hetet, így Krémer Balázst a Kaposvár kapusát hívta be a kapitány a csapatba. „Tekintettel arra, hogy a keretből Nagy Viktor és Kardos Gergely a BL-döntőre készül, a BVSC-s […]
A címvédő meccsről-meccsre menne előre a BL genovai fináléjában. A Szolnok csütörtökön megkezdi a BL végső küzdelmeit, a tavalyi finálé már a negyeddöntőben megismétlődik, hiszen a Jug Dubrovnik lesz a Tisza-partiak ellenfele Az ellenfélről Cseh Sándor így nyilatkozott.: Most is egy nagyon erős csapat. Nyilván a Perrone kifejezetten egy irányító játékos volt náluk és olyan […]