Euro Kupa: már kaphatóak a jegyek a Fradi meccsére!
Elkezdték árulni a jegyeket a zöld-fehérek hazai Euro Kupa találkozójára. Az FTC-PQS Waterpolo címvédőként várja a az olasz Banco BPM SM Busto együttese elleni Euro Kupa döntőjének első mérkőzését. Az odavágó a Komjádi uszodában lesz, március 31-én, szombaton 20.45-től. Mint a Fradi hivatalos oldalán írják, a Komjádi uszoda befogadóképessége 1600 fő, így korlátozott számban tudunk […]

Pontevedrán kell helyt állnia lányainknak. Minden, amit az Európa Kupa szuperdöntőjéről tudni kell! A soroza első ízben került megrendezésre, ide értve a selejtezőket is. Lányaink innen továbbjutva a pontvedrai szuperdöntőbe jutottak, ahol az elődöntőbe jutásért az oroszokkal meccselnek. Amennyiben ezt a meccset veszik, úgy az elődöntőben a spanyolokkal találkoznak. Élőben a mérkőzések, ide kattintva tekinthetők […]
A klub megnevezte, ki irányítja a következő szezontól a DVSE csapatát. Fotó: Nagy Anita Mint ismeretes, a szezon végén távozik Komlósi Péter a debreceni kispadtól. A DVSE kispadjára majd Miroslav Bajin ül le – adta hírül a klub hivatalos honlapja. A szerb szakember évek óta dolgozik a klub utánpótlásánál. Jelenleg a férfi Ob I/b-s és […]
A legenda kihirdette keretét márciusra. Március 23. és 25. között a Margitszigeten fog edzeni az utánpótlás válogatottunk. A leány ifi és junior keretedzésre meghívottak: Kapusok: Aranyi Réka, Maczkó Lilla, Magyari Alda, Pápai Barbara Mezőnyjátékosok: Kiss Eszter Lara, Jenei Kata, Koncz Hanna, Rybanska Natasa, Muzsnay Fanni, Petőváry Luca, Ármai Zita, Faragó Berta, Utassy Kata, Szellák Csenge, […]
A hollandok ellen első ízben ugrott a vízbe a Fradi játékos, aki gólokkal hálálta meg a bizalmat. Nagy nap volt a tegnapi Sedlmayer Tamás életében, hiszen az utánpótlás válogatottak után, a felnőtt csapatba is bemutatkozott. A Fradi 23 éves pólósa ráadásul két gólt is szerzett a tulipánsok ellen, így két tálca süteményt vihet a legközelebbi […]
Vizsonylag simán kapott ki a szerb válogatott Podgoricában. Még a magyar válogatott a hollandokat verte simán, addig Montenegróban izzadt Szerbia. Brguljan és Ukropina vezérletével legyőzte Montenegró Szerbiát a Világligában. Podgoricában egy parázs meccsen győzött Gojkovics együttes. A mérkőzésen végig vezettek a montenegróiak, 8-4 is volt nekik, innem kozmetikázott Szerbia. Tegyük hozzá, hogy a szerbeknél nem voltak […]
A fölényesen megnyert mérkőzés után, értékelte a szövetségi kapitányunk a hollandok ellen látottakat. Märcz Tamás az M4 Sport-nak: “Fájni nem fájt, hogy ennyivel nyertünk. Nincs ekkora különbség a két csapat között. Kicsit fáradtak voltak a hollandok, ezt is mondta az edzőjük, nem tudtak felpörögni. A mi játékosaink ezzel szemben, egyre jobb formába kerülnek, ahogy megy […]
Nem jelentett gondot a hollandok legyőzése a világligában. A Világliga 5. fordulójában a hollanadokat fogadta az eddig 100%-os magyar válogatott. Erdélyi kezdte meg a gólgyártást, az első negyed elején egy büntetőt értékesített, 1-0. A nyolc perc derekán Zalánki emlekedett ki a vízből, egy szabaddobást vágott be balkezesünk, 2-0. A második nyolc percben is tartottuk a […]
A címvédő orosz Kinef Kirisi csapata lesz a házigazdája a női vízilabda Euroliga négyes döntőjének, amelyben az UVSE is szerepel. Fotó: UVSE / facebook Az európai szövetség (LEN) kedden nevezte meg a rendezőket. Az Euroliga négyes döntőjére április 20-án és 21-én kerül sor. A LEN Kupa négyes döntőjét – melyben a Dunaújváros érintett – a […]
A II. kerületben épülhet új sportuszoda, amely vízilabda mérkőzések megrendezésére is alkalmas lehet. Fotók: magyarepitok.hu Az építkezés várhatóan már ebben a hónapban elindulhat és egy évig tarthat – számolt be a hírről a magyarepitok.hu. Az uszoda neve Gyarmati Dezső Sportuszoda lehet, pontosan a Máriaremetei út 224. szám alatt épülő az új létesítmény. A kivitelezés költsége […]
Kihirdette a kedd esti világliga meccsre a holland kapitány keretét. Több ismert játékos neve is szerepel a hollandok keretében. Például Robin Lindhout és Jesse Koopman a Vasasban játszott, de Lars Reuten a Szentesben pólózott vagy éppen az ex-BVSC-s Thomas Lucas is szerepel a csapatban. A hollandok 0 ponttal az utolsók, még a spanyolok 3 ponttal a […]
Märcz Tamás szűkített csapatán, és kihirdette azt a 13 játékost, akik vízbe ugranak a hollandok ellen. Fontos meccs elé néz a magyar válogatott ma Debrecenben. A világliga selejtező 4. játéknapján a hollandokat fogadjuk. Nos, Märcz Tamás döntött és Nagy Ádám maradt ki a csapatból, így a fiatal játékos nélkül száll vízbe a magyar csapat a […]