Elismerésben részesült a pécsiek pólósa
Rangos elismerést érdemelt ki a mecsekaljaiak fiatal játékosa. Budakeszi városának ifjúsági díját érdemelte ki Szatmári Kristóf. Mint ismeretes, Szatmári 2014-ben junior világbajnok lett az U18-as válogatottal. Egy évvel később, akkori klubjánál, az UVSE-nél az év egyénisége lett. Jelenleg a Pécs erőssége, a 21 éves játékos eddig mind a 19 meccset játszott és 24 gólt szerzett.

Húsvétkor rendezik a tornát, melyre már nyilvános az utazó csapat. Fotó: archív Március 29-31. között rendezik az Easter-kupát. A rangos tornán Montenegró, Szerbia, Horvátország, Olaszország és Magyarország vesz részt. A 2003-as csapat nápolyi kerete: Kapusok: Danka Benedek, Sipos Bendegúz, Mezőnyjátékosok: Molnár Erik, Vismeg Zsombor, Tátrai Dávid, Kasza Dániel, Hajdu Botond, Nagy Norbert Imre, Dubinák Szabolcs, […]
Bíró Attila szövetségi kapitány szerint “értékfelmérő hét” vár a magyar női vízilabda-válogatottra, amely csütörtöktől az Európa Kupa pontevedrai hatos döntőjében szerepel. A válogatott hétfőn sajtónyilvános edzésen vett részt a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában, ahol Bíró Attila elárulta: az a céljuk, hogy a következő bő egy hétben négy meccset játszanak, ami úgy jöhet össze, hogy az […]
Az Európai Úszószövetség elmúlt hétvégi ülésén néhány fontosabb kérdésben döntöttek. Mint beszámoltunk a barcelonai ülés előtt. A LEN 15 főre bővítheti a válogatottak létszámát, akár már a nyári Eb-re. Nos, erről nem döntött a Büró, hiszen még tárgyalni fognak a FINA-val is. „Az edzők körben teljes volt az egyetértés, hogy a modern, egyre inkább felgyorsuló […]
Nem született meglepetés a 16. körben. Továbbra is menetelnek a tabellák éllovasai a férfi Ob I/b-ben. Az A-csoportban a listavezető UVSE két góllal legyőzte a Ceglédet, még a Nagykanizsa és a BVSC is begyűjtötte a három egységet. A B-jelű tizesben A KSI-hez nem tudtak közelebb jönni, tekintve, hogy a sportiskolások a Honvéd ellen hengereltek, de […]
Pazar teljesítménnyel vannak ott a lilák az Euroliga Final Fourjában. Az itthoni döntetlen után, a negyeddöntő visszavágóján két góllal legyőzte az UVSE a Padovát, így ott van a legrangosabb kupaporond legjobb négy együttese között. Benczur Márton, az UVSE vezetőedzője a meccs után kiemelte: Óriási dolog. Jár a lányoknak a gratuláció, nagyon büszke vagyok rájuk. Gratulálok az […]
A Honvéd edzője, kritikusan nyilatkozott a nagy zakó után. A Honvéd a felsőház középszakaszának 5. körében 16-3-ra kikapott hazai pályán a címvédőtől. A hazaiak edzője, érthető módon sarkosan fogalmazott a meccs után.: Nagyon nehéz. Sajnos a feltételek nem azonosak, ez ki is derült ma, ahogy egy ilyen csapattal szembe kerülünk, azonnal összetojjuk magunkat és […]
Nagyon fontos mérkőzést húzott be a Szombathely. A Szentes elleni győzelem után, azonban nem állna meg a csapat. Értékes három egységet szerzett tegnap a Szombathely, Matajsz Márk együttese a Szentes győzte le otthon a középszakasz 5. körében. A mérkőzés után, az aligátorok vezetőedzője elmondta, a srácok önbizalma megfelelő volt, amit kértem azt maximálisan teljesítették. Egy […]
Idegenben harcolta ki az UVSE a legjobb négybe jutást a legrangosabb európai kupaporondon. Fotó: UVSE / facebook Az UVSE az első meccsen 7-7-es döntetlent ért el az Orizzonte ellen, így most idegenben kellett kiharcolnia a továbbjutást az Euroligában. Nos, a magyar bajnok nem vallott szégyent, hiszen köszönhetően a második félidőnek, 8-6-ra győzött. A másik magyar […]
A Szolnok és a Fradi könnyedén nyert, az OSC és a Fradi is begyűjtötte a három pontot a középszakasz 5. fordulójában. Nem történt meglepetés a középszakasz 5. körében. A felsőházban az esélyesek nyertek, így a Szolnok, a Fradi, az Eger és az OSC is begyűjtötte a három pontot. Az alsóházban érdekesség, hogy a Pécs megszenvedett […]
Egyetlen góllal győzött az angyalföldi együttes a középszakasz 5. fordulójának nyitányán a Tatabánya ellen. Fotó: vasassc.hu Fordulatos meccsen győzött a Vasas a Tatabánya ellen. Az első negyed 2-2-es állása után, a hazaiak elhúztak 2-0-ra, Szabó és Katonás révén két góllal ment a bányász a nagyszünetben. A fordulás után pedig Földi László együttes lendült bele a […]
A szívproblémák után, akár olyannyira felépülhet, hogy újra játszhat a horvát olimpiai- és világbajnok játékos. Mint ismeretes, a 27 éves Sandro Sukno szívproblémákkal küszködik. A játékost március 13-án, Clevelandban megoperálták – adta hírül a hvs.hu, a horvát szövetség hivatalos oldala. A beavatkozás után, az orvosok reménykednek benne, hogy akár újra játszhat – áll a közleményben. […]
Kihirdette a szerb válogatott kapitánya keretét a montenegróiak elleni fontos meccsre. A szerb válogatott március 20-án Montenegró ellen játszik világliga mérkőzést. A csoport “odavágóján” 7-4-re nyert Szavics együttese, most idegenben kellene begyűjteni a három egységet. A mérkőzés közeledtével, Savics kihirdette csapatát. Figyelemre méltó, hogy a szerb kapitány is próbágatja a jövő csapatát, így kerülhetett be […]
Hétvégi fordulóval jelentkezik a középszakasz. Íme, a program A felsőházban a BVSC és az OSC találkozója nyitja a sort. A csapatok között 11 pont van, de ha a hazaiak olyan játékkal rukkolnak elő, mint a Miskolcon lehet esélyük az újbudaiak ellen. A címvédő Szolnok a Hovédhot látogat, még az Eger Debrecenben vendégeskedik. A Fradinak lehet […]