Még egy kicsivel közelebb – Cseh Sándor és a Szolnok óriási elismerésben részesülhet
A Szolnok edzője és a Tisza-parti együttes is bejutott a TOP 3-ba az Év edzője illetve az Év csapata választáson. Mint korábban megírtuk, Cseh Sándort is jelölték az Év edzője címre, a Szolnokot pedig az Év csapata lehet. A Top 10-es lista, most háromra szűkült. Így Cseh Sándor mellett Ambros Martin és Shane Tusup verseng […]

Várják a rangos téli felkészülési tornára a jelentkező együtteseket! A Budapesti Vízilabda Szövetség hamarosan ismét megrendezi a több évtizedes múlttal rendelekező Téli Kupát. Mint ismeretes a verseny elsődleges célja, hogy felkészülést nyújtson az alacsonyabb osztályú együtteseknek a tavaszi rajt előtt. Idén is, Diapolo Téli Kupa néven startol majd a verseny. Néhány napja már lehet nevezni is az […]
Néhány hét múlva lehet jelentkezi a masters Eb-re. A tavalyi vb után, idén Kranjban, Szlovéniában rendezik a következő nap eseményt, a masters Európa-bajnokságot. A tornára január 15-től lehet jelentkezni az emc2018.com oldalon. Reméljük, a szlovén városból is annyi éremmel térnek haza a magyar csapatok, mint a budapesti vb-ről.
A Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében megépült kétmedencés tanuszodát avattak szerdán a történelmi Gömör vármegyéhez tartozó, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Putnokon. A létesítmény átadásán Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere egyebek mellett azt mondta: a program keretében az elmúlt négy évben tizenöt új tantermet, négy új iskolát, a putnokival együtt hat új tanuszodát, valamint húsz tornatermet […]
Még az óévben rendezték meg az I. Új-Hullám kupát, melyen hat együttes szerepelt. December 30-án, a dorogi Nipl Stefánia Uszoda adott otthont az I. Új-Hullám Kupának. Az eseményen hat csapat vett részt, melyekben különféle korosztályok szerepeltek az ifjúságitól egészen a szeniorig. Érdekesség, hogy érkeztek játékosok Esztergomból, Budapestről, de voltak Szegedről és Debrecenből is. A játékszabályok […]
Sike József tanítványai az óévben és az újévben sem pihennek. Fotó: mvlc.hu / facebook Bár a férfi Ob I idei rajtja még arrébb van, a Miskolc még decemberben megnyerte a Duna Kupát, a döntőben legyőzve a Novaky-t, még január 5-én Németország felé veszi az irányt az együttes. Berlin lesz a következő állomás az Euro Kupa […]
A hétvégén esdzéseket vezényelnek az utánpótlás válogatott részére, amelyre kijeölték a meghívottak névsorát. A 2003-as keret: Kapusok: Békési Marcell, Danka Benedek, Sipos Bendegúz Mezőnyjátékosok: Dubinák Szabolcs, Ekler Zsombor, Gál Sándor, Hajdú Botond, Kasza Dániel, Klár Gergő, Lakatos Soma, Lehoczky András, Lőrinc Ákos, Mészáros Mátyás, Molnár Erik, Nagy Norbert, Pető Attila, Spitz Márk, Tátrai Dávid, Vígvári […]
Märcz Tamás kihirdette a január közepén esedékes világliga meccsre keretét. A meghívottakból az is kiderül, hogy régi-új taktikával lephetjük meg a spanyolokat. Fotó: MTI Január 16-án fogadjuk Hódmezővásárhelyen a spanyol válogatottat. Märcz Tamás a mérkőzésre kijelölte csapatát. A névsorban Vámos Márton, Zalánki Gergő is szerepel, akik mellett Vadovics Viktor is szerepet kaphat, így ismét három balkezes játszhat […]
A riói bajnok már a hétvégén az Orizzonte csapatánál lehet, de várnia kell a bemutatkozással februárig. Az UVSE-hez hasonlóan, úgy néz ki, hogy Ashleigh Johnson is fél szezont fog lehúzni Európában. Az olimpiai bajnok kapus már a hétvégén megérkezhet az Orizzonte Cataniához, de már februárban csatlakozhat a csapathoz. Érdekesség, hogy így a tavaszra még jobban megerősödik a […]
Az FTC elnöke, a klub történetének legnagyobb ingatlanfejlesztésébe fogna bele. Új medencében edzhetnének a vízilabdázók (Fotó: fradi.hu) Kubatov Gábor, évértékelő beszédében megemlítette, mekkora fejlesztések fognak végbemenni néhány éven belül a klubnál. A többi szakosztáy mellett, beszélt a vízilabdás fejlesztéseket is érintette, a zöld-fehérek elnöke elmondta: “Építünk négy medencét, az egyik közülük kültéri lesz, mert számítunk arra, […]
Egy csapat már bejelentette, élni fog a köztes átigazolás lehetőségével. A Magyar Vízilabda Szövetség meghatározta, mikor lehet az őszi és a tavaszi szezon között, úgynevezett köztes átigazolásokat lebonyolítani. Nos, február 12. és 21. között, 10 nap fog rendelkezésre állni a férfi Ob I-es csapatok előtt erre. Egy csapatról már tudunk, hogy változtat, hiszen a Vasasból […]
Oldalunk feleleveníti a 2017-es év sikereit illetve kudarcait. A férfi és a női válogatott legemlékezetesebb szerepléseit. Cikkünk az utánpótlás és a klubszezon legjobb pillanatairól is megemlékezik, ezzel is kívánva boldog új esztendőt olvasóinak. Férfi válogatott – Ezüstös budapesti vb nyár Január 1-jétől – hivatalosan – Märcz Tamás váltotta Benedek Tibort a kapitányi poszton. Sydney olimpiai bajnoka, […]
Aligha lehet szebbet találni Hosnyánszky góljánál a 2017-es esztendőben. (MTI Fotó: Czagány Balázs) Pazar mozdulatot mutatott be a budapesti vb elődöntőjében válogatottunk. Hosnyánszky Norbert a legjobbkor húzta elő a tarsolyból csavarmozdulatát, ami végül hathatós segítség volt abban, hogy a pólóválogatottunk finalista legyen a világbajnokságon. A mozdulat után így vélekedett a pólós: Az utóbbi időben megpróbáltam […]
Január első hetében edzéseket vezényel a legenda. Íme, a névsor. Az Ifi vb és Junior Eb keretedzésére meghívottak: Kapusok: Aranyi Réka – Eger, Maczkó Lilla – UVSE, Magyari Alda – POLO SC, Pápai Barbara – UVSE Mezőnyjátékosok: Vályi Vanda – Dunaújváros, Rybanska Natasa – Szentes, Muzsnay Fanni – FTC, Petőváry Luca – BVSC, Ármai Zita – […]
A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) tagjai Hosszú Katinkát választották 2017 második legjobb női sportolójának, az első helyen az amerikai teniszező, Serena Williams végzett. A szervezet honlapjának pénteki beszámolója szerint a férfiaknál is egy teniszező, Roger Federer végzett az élen, nagy fölénnyel megelőzve a portugál labdarúgó Cristiano Ronaldót. Az elismerést negyedik alkalommal kiérdemlő Federer idén a […]
Január első hetében tréningeket vezényelnek a 2005-ben születetteknek. A meghívottak névsora: Koncz Ákos (BVSC), Szabó Bence (Honvéd), Csiszer Vince (UVSE), Sudár Levente (Százhalombatta) Kedves Benedek, Füzesi Zalán (BVSC), Gaál Botond, Nikliász Ádám, Kerezsi Zétény (KSI), Varga Vince, Balla Pável (FTC), Gidófalvy Elemér, Prágay Magor (UVSE), Szendrei Dávid (Cegléd), Körtvélyesy Vilmos, Leinweiber Olivér (Szeged), Balla Dominik, […]
Megkezdődtek a bontási munkálatok az újpesti uszodánál. Mint december elején beszámoltunk róla, az újpesti uszoda menthetetlenné vált, így idő kérdése volt, mikor kezdődnek meg a bontási munkák. Nos, az MTI közzétett fotóján jól látszik, hogy a két ünnep között munkagépek jelentek meg az egykori uszoda területén. Az uszoda 2007-ben zárt be. Az oka, hogy az évtizedek […]
Megnéztük, ki, hogyan ünnepelte a karácsonyt. Sok pólósunk a közösségi oldalán tudatta, hogyan töltötte a karácsonyt. Mi ebből szemezgettünk!
Itt az újabb álompár, akiket a korkülönbség sem zavar. Immár hivatalosnak mondható, hogy Jsndik Szilárd és Verrasztó Evelyn egy párt alkot. A lepel a rövidpályás úszó Eb-n hullt le, mikor a következőt írta az úszónő “…És nem utolsósorban a szerelmemnek, aki miatt my heart shines again” – vallotta be az Instagramon, hogy „újra ragyog a […]
A Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, beszélt az idei évről, de azt is elmondta, mit vár a 2018-as esztendőtől. Kemény Dénes egy ötlettel is előállt, ami az új szabályokkal kapcsolatos. A Nemzeti Sportban egy terjedelmes interjú jelent meg Kemény Dénessel, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnökével. A 2017-es évet értékelve a magyar vízilabdázás első embere kifejtette, […]