Ismét egy Oscar-díj vízilabdás módra!
Az Oscar-díjjal jutalmazott Mindenki című film operatőre, Maly Róbert a BVSC kapusa volt. Sőt, a mű egyik főszereplője, Hais Dorottya egy szép jövő előtt álló műugrónk. Idén sem maradtunk magyar Oscar-díjas film nélkül, hiszen Deák Kristóf Mindenki (Sing) című kisjátékfilmjét aranyszoborral jutalmazták. Érdekesség, hogy a stábban Maly Róbert operatőr Gór-Nagy Miklóssal játszott együtt a BVSC színeiben […]

A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) sajtószolgálatának hétfői tájékoztatása szerint a felnőttek – akik közül többen a júliusi világjátékokra készülnek – hét első, nyolc második és egy harmadik helyet gyűjtöttek a búvársportok közé tartozó uszonyosúszás sorozatának idei első állomásán. A 21 ország 450 versenyzőjét felvonultató viadal legeredményesebb felnőtt női versenyzőjének Senánszky Petra bizonyult. A világ- és […]
A BVSC-ben egy 17 éves játékos, míg a Kaposvárban egy 16 éves pólós mutatkozott be a férfi Ob I középszakaszának második fordulójában. Ágh György a BVSC-ben, míg Iháros Dániel a Kaposvárban debütált a hétvégén az Ob I-ben. Érdekesség, hogy mindkét játékos győztes meccsen ugorhatott vízbe az első osztályban. A BVSC 13-9-re győzte le a Szegedet, […]
Már lehet tudni, mely napokon játszik női illetve férfi válogatottunk! Vélhetően élni fog a magyar szövetség a rendezői jogával, így a megjelölt meccsnapokon az utolsó mérkőzés lesz a válogatotté. A 2017. évi vizes világbajnokság vízilabda programja: Nők: Csoportok: A-csoport: Olaszország, Brazília, Kanada, Kína B-csoport: Új-Zéland, Dél-Afrika, Spanyolország, Egyesült Államok C-csoport: Japán, Hollandia, MAGYARORSZÁG, Franciaország D-csoport: Ausztrália, […]
Már lehet tudni, mely napokon játszik női illetve férfi válogatottunk! Vélhetően élni fog a magyar szövetség a rendezői jogával, így a megjelölt meccsnapokon az utolsó mérkőzés lesz a válogatotté. A 2017. évi vizes világbajnokság vízilabda programja: Nők: Csoportok: A-csoport: Olaszország, Brazília, Kanada, Kína B-csoport: Új-Zéland, Dél-Afrika, Spanyolország, Egyesült Államok C-csoport: Japán, Hollandia, MAGYARORSZÁG, Franciaország D-csoport: Ausztrália, […]
Elindult a tavaszi szezon a férfi Ob I/b-ben. Az A-csoport listavezetője a fővárosban rabolt pontot, a B-csoportban az első három helyezett csapat besöpörte a három egységet. A 13. fordulóval indult el a férfi Ob I/b tavaszi idénye. Az A-csoportban a listavezető Békéscsaba a címvédő UVSE-vel mérkőzött meg idegenben, ahol a viharsarkiak az utolsó másodpercekben szerezték […]
A Regionális Liga 14. fordulójában botlott a listavezető Jug, ráadásul a csikócsapattal felálló Partizán Belgrád leckéztette meg. Egészen a 14. fordulóig veretlen volt a Jug Dubrovnik, mikor az ötödik helyen szerénykedő Partizán Belgrádhoz látogatott. A horvát csapatban már helyet kapott Xavi Garcia is, akinek kézsérülése miatt kellett kihagynia több hetet. Mint ismeretes tavaly mindent megnyert a […]
A csapat pillére marad a 2017/2018-as szezonra is a Miskolc csapatánál. A vezetőedzővel, dr. Sike Józseffel valamit Szasa Misiccsel, Alex Bowennel és Milos Milicsiccsel már megállapodott a vezetőség a következő szezonra a férfi Ob I-ben szereplő Miskolc együttesénél. Bachner András: Az, hogy megegyeztem Sike József edzővel is a folytatásról, számomra nagy örömet jelent, mivel ismervén […]
Március első napján edzést vezényel Faragó Tamás. A legenda keretet hirdetett a tréningre. Az U17-es válogatottunknak tréningeket tart Faragó Tamás. A március 1-jén az edzések a Hajósban lesznek délelőtt. Az U17-es válogatott kerete: Kapusok: Podlovics Anna (Eger), Pápai Barbara (UVSE) Rompos Dóra (Dunaújváros) Mezőnyjátékosok: Muzsnay Fanni (POLO SC), Ármai Zita (POLO SC), Petőváry Luca (POLO […]
Március első napján edzést vezényel Faragó Tamás. A legenda keretet hirdetett a tréningre. Az U17-es válogatottunknak tréningeket tart Faragó Tamás. A március 1-jén az edzések a Hajósban lesznek délelőtt. Az U17-es válogatott kerete: Kapusok: Podlovics Anna (Eger), Pápai Barbara (UVSE) Rompos Dóra (Dunaújváros) Mezőnyjátékosok: Muzsnay Fanni (POLO SC), Ármai Zita (POLO SC), Petőváry Luca (POLO […]
Az UVSE egygólos előnyt szerzett az Euroliga negyeddöntő odavágóján, míg a Dunaújváros háromgólos hátrányba került. Két magyar csapatért is szoríthatunk az Euroliga negyeddöntőjében. Az odavágót UVSE jól kezdte a Mataro ellen, hiszen az első negyed után 5-3-ra is vezetett, még a nagyszünetre még eggyel növelte előnyét, 7-4. A fordulás után is minden a tervek szerint […]
Meglépett a Szolnok és az Eger a tabellán, miután a hevesi alakulat az OSC vendégeként is győzött. PIkáns meccsnek ígérkezett az Eger és a OSC meccse, ahol az első negyedben kétszer is vezetést szereztek a hazaiak. Először Bátori majd Drasko Brguljan volt eredményes, de mindkétszer egyenlített az Eger. A második nyolc percben Hárai révén először vezetett […]
Rangadónak indult, sima Szolnoki-siker lett a vége. A férfi Ob I középszakaszának második fordulójában a Szolnok a Fradival találkozott az egyik rangadón. A mérkőzésen bekezdett a Szolnok, Varga Dénes nyitotta a gólok sorát és Crousillat zárta az első negyedben, közte még kettő hazai érkezett, így már 4-0-ra vezett a Tisza-parti együttes a Fradi ellen. A […]
A férfi Ob I alsóházának nyitányán a Tatabánya egy gólgazda meccsen győzött a Szentes ellen. Másodszor győzött a Tatabánya az idei szezonban, ráadásul egy hatpontos meccset húzott be a bányász, hiszen a Szentes ellen aratott sikerével a Kurca-partiakat és az UVSE-t is megelőzte, igaz utóbbi együttest lehet, hogy ideig óráig. Gólgadag mérkőzéset játszotttak a felek, […]
Eldőlt, hogy a Ferencváros idegenben kezdi a Nagyvárad elleni Euro Kupa finálét. Egy sorsolás már is maradt, nevezetessen eldőlt, hogy a Fradi idegenben kezdi meg az Euro Kupa finálét a Nagyvárad ellen, így itthon zárhatja le a másodikszámú európai kupaporond küzdelmeit, április 5-én. Mint ismeretes, a Fradi húsz év után jutott döntőbe, most a […]
Az utánpótlás válogatottainknak is körvonalazódik a nyári programjuk, hiszen már lehet tudni junior csapataink csoportbeosztását a vb-re. Pénteken nemcsak a női és férfi budapesti vb-re sorsoltak, hanem a junior világbajnokságra is. A lányok Voloszban küzdenek meg szeptember elején. Faragó Tamás együttese a japánokkal, az oroszokkal és a hollandokkal egy négyesbe került. A Horkai-csapat Olaszországgal, Kanadával, […]
Mindkét magyar együttes szombaton és egyformán otthon kezdi meg párharcát a női vízilabda Euroliga negyeddöntőjében. Az UVSE a Matarót, a Dunaújváros pedig a szintén spanyol Sabadellt fogadja, s igyekszik olyan eredményt elérni, amely továbbjutást érhet számára. Erre nagyobb esélye a magyar bajnok és kupagyőztes, Euroliga-ezüstérmes UVSE-nek van, már csak azért is, mert az újvárosiak a […]
A középszakasz második fordulójában két nagy meccset rendeznek, jön a Szolnok-Fradi és az OSC-Eger találkozó. Már a második forduló startol szombaton a férfi Ob I középszakaszában. A felsőházban igazi háromesélyes meccseket rendeznek. Elég csak megemlíteni, hogy a tabella első négy helyezettje találkozik egymással. A Szolnok hazai pályán fogadja a Fradit, míg az OSC a Nyékiben […]
Pénteken kisorsolták a 2017-es vizes vízilabda vb csoportjait. Oldalunk pedig megkérdezte a két kapitányt az esélyekről: Bíró Attila szerint jó csoportba kerültünk, Märcz Tamás pedig meccsről meccsre haladna. Bíró Attila a női válogatott szövetségi kapitánya a vb sorsolás után, a vizipolo.hu-nak: Jó csoportba kerültünk. Lehetett volna kicsit nehezebb is, könnyebb nem, mert a második kalapban […]
Ünnepélyes keretek között pénteken megtartották a 2017-es nyári budapesti vízilabda vb sorsolását. Már lehet tudni, kikkel játszik a női és a férfi válogatottunk a világbajnokságon első ízben! Íme, a csoportok… Az egész világ Budapestre figyelt kis túlzással ma, hiszen kisorsolták végre a 2017-es női és a férfi vízilabda vb csoportjait. A sportág világából szinte mindenki jelen […]