Vizes vb 2022 – Rajtol a vízilabdatorna – ELŐZETES
Hétfőn a nők küzdelmeivel elrajtol a magyarországi vizes világbajnokság vízilabdatornája is. Fotó: MTI / archív Bíró Attila együttese kifejezetten erős csoportba került, hiszen a kötelezően legyőzendő kolumbiai csapat mellett a mindenkire veszélyes olasz, illetve a kanadai válogatottal találkozik. Utóbbi gárda a 2017-es, ugyancsak hazai rendezésű világbajnokságon meglepte a magyarokat, és a negyeddöntőben búcsúztatta őket. A […]

Jövőre leül a görög csapat kispadjára Vladimir Vujaszinovics. Fotó: NOvi Beograd / archív A Partizán, a Pro Recco és a Novi Beográd kispadja után, a görög Vuliagmeni trénere lesz a következő szezonban a szerb szakember. Érdekesség, hogy a szintén szerb, Igor Koljanin munkáját veszi át Vujaszinovics a hellén csapatnál. Az egykori szerb klasszis csapata tavaly […]
A legjobb magyar eredményt, egy ötödik helyet a 4×100 méteres férfi gyorsváltó szolgáltatta a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokság szombati nyitónapján. Fotó: MTI / A Németh Nándor, Szabó Szebasztián, Bohus Richárd, Milák Kristóf összetételű kvartett a délelőtti előfutamból a harmadik idővel került a fináléba, és ugyan javítani tudott, de 3:11.24 perces idejével – amely nem sokkal […]
Holló Balázs 400 méter vegyesen, valamint férfi és a női 4×100 méteres gyorsváltó is ott lesz a budapesti úszó-világbajnokság szombati nyitónapjának esti döntőiben. Fotó: MTI A Duna Aréna délelőtti programját a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka nyitotta, 200 méter vegyesen a szám címvédőjeként és világcsúcstartójaként, azonban már korántsem favoritjaként ugrott medencébe. A nyolcadik nagymedencés világbajnokságát […]
Hosszú Katinka és Sebestyén Dalma is elődöntőbe jutott 200 méter vegyesen a magyarországi vizes világbajnokság úszóversenyeinek szombati nyitónapján. Fotó: MTI A Duna Arénában szombat reggel kezdődtek meg a medencés küzdelmek, a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú első hazai versenyzőként a második előfutamban ugrott medencébe. A 33 éves klasszis a vegyes számokban tavaly Tokióban duplázó Ohasi Jui […]
Hosszú Katinka és Sebestyén Dalma is elődöntőbe jutott 200 méter vegyesen a magyarországi vizes világbajnokság úszóversenyeinek szombati nyitónapján. Fotó: MTI A Duna Arénában szombat reggel kezdődtek meg a medencés küzdelmek, a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú első hazai versenyzőként a második előfutamban ugrott medencébe. A 33 éves klasszis a vegyes számokban tavaly Tokióban duplázó Ohasi Jui […]
Ugyan az előzetes rajtlistán még négy egyéni számban szerepelt, végül kettőben indul az olimpiai bajnok Milák Kristóf a vizes világbajnokság budapesti úszóversenyeiben. Fotó: MTI / archív Virth Balázs, a 22 éves klasszis edzője péntek este a közmédiának elárulta, Milák előzetes repertoárjából az 50 méter pillangó és a 200 méter gyors került ki, előbbi előfutamait szombaton, […]
A Farkas Dóra Linda, Gács Boglárka kettős a 19. helyen végzett a szinkronúszó párosok technikai versenyében a magyarországi vizes világbajnokság pénteki nyitónapján. Fotó: MTI A 2003-as születésű kettős – amely a magyar rendezésű világesemény első hazai szereplője volt – 75,4002 pontot kapott a Rózsaszín párduc zenéjére bemutatott programjára a Margitszigeten. “A közepén egy kicsit fáradtak […]
A Benedek Tiborról elnevezett különdíjat vehetik át a magyarországi vizes világbajnokság vízilabdatornáján a mérkőzések legjobb játékosai. Ezt Molnár Tamás, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA vízilabda bizottságának tagja jelentette be pénteken. A két évvel ezelőtt elhunyt legendával egy csapatban háromszoros olimpiai bajnok Molnár megjegyezte, a szervezet négy éve jutalmazza a legjobbakat, ami önmagában […]
Megkezdődött Magyarországon a 19. vizes világbajnokság, a házigazdák, illetve a nemzetközi szövetség is izgatottan várta az eseményt, amelyre mindössze négy hónapjuk volt felkészülniük a szervezőknek – hangzott el a pénteki nemzetközi sajtótájékoztatón. Husszein al-Musszalam, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA kuvaiti elnöke elmondta, óriási köszönet jár Magyarországnak azért, hogy megteremtette a lehetőséget […]
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Karmelita kolostorban fogadta Huszain al-Muszallamot, a vizes sportok nemzetközi szövetsége (FINA) elnökét, aki a magyarországi rendezésű vizes világbajnokságra érkezett Budapestre – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán Februárban jelentették be, hogy a japán Fukuoka visszalépése után Budapest ad otthont a 2022-es vizes világbajnokságnak. A […]
Szombattól egy héten keresztül a Duna Arénában rendezik a 19. vizes világbajnokság medencés úszóversenyeit. Június 18., szombat: előfutamok (9.00): női 200 m vegyes (Hosszú Katinka, Sebestyén Dalma) férfi 400 m gyors női 100 m pillangó (Sebestyén Dalma) férfi 50 m pillangó (Szabó Szebasztián, Milák Kristóf) női 400 m gyors (Késely Ajna, Fábián Bettina) férfi 100 […]
Kijelölte a hazai rendezésű vizes világbajnokság jövő héten kezdődő vízilabdatornájára készülő keretét Bíró Attila, a női válogatott szövetségi kapitánya; a csapat három helyen változott a tavalyi, tokiói olimpián bronzérmes alakulathoz képest. Fotó: MTI / archív A szakember csütörtökön Szegeden, az együttes felkészülésének egyik helyszínén jelentette be, kikkel vág neki a vb-nek. Az előző, 18 fős […]
Pénteken a szinkronúszók küzdelmeivel rajtol Magyarországon a 19. vizes világbajnokság, amelyen még az úszók, nyíltvízi úszók, vízilabdázók és műugrók küzdelmeit rendezik meg. Fotó: MTI / Kovács Tamás A legnagyobb létszámú hazai csapat természetesen a medencés úszóké, a magyar színeket 33 sportoló képviseli majd a Duna Arénában szombattól kezdődő versenyek során. Sós Csaba kapitány a szövetségnek […]
Három újonc is lesz a vb-n a szerbeknél. Fotó: Marcel ter Blas / archív Az olimpiához képest alaposan kicserélődött a szerb csapat, hiszen hat klasszis vonult vissza (Filipovic, G. Pijetlovic, D. Pijetlovic, Prlainovic, Aleksic, S. Mitrovic). Hatan azonban maradtak a tokiói csapatból (B.Mitrovic, Mandic, Randjelovic, Jaksic, S.Rasovic, Lazic). Ennek ellenére nincs sok újonc, hiszen emlékezhetünk […]
Kijelölte a hazai rendezésű vizes világbajnokság jövő héten kezdődő vízilabdatornájára készülő keretét Märcz Tamás, a férfiválogatott szövetségi kapitánya; a csapat négy helyen változott a tavalyi, tokiói olimpián bronzérmes alakulathoz képest. Fotó: MTI / r Märcz Tamás szerdán az egyik fővárosi szállodában, a csapat vb-szállásán jelentette be névsorát, az utolsó kiválasztáson a kapus Szakonyi Dániel mellett a […]
A koronavírus-fertőzés okozta szövődmények miatt nem indul a budapesti vizes világbajnokságon a britek olimpiai bajnok úszója, Duncan Scott. “Eldöntöttem, hogy visszalépek a héten rajtoló vb-től. Le vagyok sújtva. Itt az ideje, hogy az egészségemet helyezzem az első helyre, és a teljes gyógyulásra koncentráljak” – írta közösségi oldalán a 25 éves versenyző, aki június elsején jelezte: […]
Szinte új csapattal érkezik a német csapat a vb-re. Fotó: FINA / archív Az előző gvangjui világbajnoksághoz képest, négyen vannak ott a mostani keretben: Moritz Schenkel, Kevin Gotz (mindkettő kapus), Maurice Jungling és Denis Strelezkij. Marko Stamm és Mateo Cuk sérült, valamint Julian Real, Dennis Eidner, Tobias Preuss, Hannes Schulz, Ben Reibel, Lucas Gielen és […]
Hangay Zoltán lesz a férfi vízilabda ob I-ben szereplő Szolnoki Dózsa vezetőedzője – jelentette be Kovács István, a klub szakmai igazgatója. Fotó: Szolnok Vízilabda / facebook archív “Negyedik éve dolgozott Zivko Gocic mellett, bízom benne, hogy azt a munkát fogja folytatni, amit elődje. A következő szezonnak csak magyar játékosokkal szeretnénk nekivágni, és olyan fiatalokat szeretnénk […]
Átalakult az ausztrálok kerete is. Fotó: waterpoloaus / facebook Változások sora történt az ausztrálok keretében a tokiói olimpiához viszonyítva. Aaron Younger ezt a nyarat kihagyja a válogatottban. Ami azt is jelenti, hogy a Világliga júliusi szuperdöntőjén sem fog szerepelni. Újítás, hogy két új kapussal érkezik az ausztrál csapat a vb-re. Denerley és Hrysospathis helyett, John […]