
A következő forduló programja
A tévés Eger-Vasas meccsel már ma megkezdődik a bajnokság 20. fordulója. A program:
A tévés Eger-Vasas meccsel már ma megkezdődik a bajnokság 20. fordulója. A program:
Egy új, ugyanakkor igen hasznosnak bizonyuló kezdeményezéssel élt a Magyar Úszó Szövetség vezérkara: szerdán a margitszigeti Thermál Hotel különtermében találkozott az úszósport vidéki bázisainak vezetőivel. A kiváló eredmények és a nagyszerű programok ismertetése mellett szóba kerültek az aktuális problémák és azok lehetséges megoldásai is. Gyárfás Tamás elnök köszöntőjében kiemelte, hogy a vidéki bázisok minden eddiginél fontosabb szerepet játszanak a magyar úszósport életében, nem utolsósorban kiemelkedő eredményességében.
Az utóbbi évek tapasztalatai szerint eddig két dolog tett jót a balatoni turizmusnak: a szép idő és a SZeP-kártya. Tavaly azonban az elmúlt évtizedek legnagyobb esőzése elmosta a balatoni szezont. Az esetleges idei rossz időre a balatoni települések azonban még jobban felkészülhetnek. A turisztikai szakemberek összefogásával és azok szakmai továbbkepézésével, a külföldi idegenvezetők részletesebb informálásával, csökkenteni lehet az időjárás szeszélyességének kárait – olvasható az idegenvezetők világnapja alkalmából kiadott közleményben is.
A Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) kiemelten kezeli az utánpótlás-nevelés kérdését, és az ifjúsági bázis szélesítését a sportágban. Holczhauser András MVSZ-főtitkár szerint az előttünk álló években a versenysport mellett az iskolai oktatásban, és a vitorlázás szabadidősportos területén is előrelépés várható.
Működő óra hiányában nem rendezték meg a meccset Kaposváron, Kiss Gergő egymaga három gólt vállalt a „fehér asztal mellett” elért 5:0-as Honvéd-győzelemből. Eredmények, gólok, nyilatkozatok az OSC-Szeged és az FTC-KSI meccsről. (Megmutatjuk Drasko Brguljan gyorsan legendássá vált elnézős gólját is.)
Az utolsó másodpercben szerzett góllal győzött a Debrecen a vendég Vasas ellen a férfi vízilabda ob I 19. fordulójának szerdai nyitómérkőzésén.
Megérkezett Új-Zélandra a Spirit of Hungary, s a legénység, Fa Nándor és Conrad Colman már megkezdte a hajó javítását, mely miatt technikai megállóra kényszerültek a Barcelona World Race földkerülő vitorlásversenyen.
A bajnok hullámvölgyben van, a kragujeváci BL-vereség után a bajnokságban otthon kapott ki az OSC-től. Dabrowski Norbert a klub honlapján elemezte a helyzetet, s szavaiból kiderül, hogy két idegenlégióst pihenőre hazaküldtek, a Vasas elleni pénteki tévés meccsen pedig Szivós nem szerepel majd, hogy könnyebben regenerálódjon. Kis Szabó Ervin írását ismertetjük.
Vajda Attila olimpiai és világbajnok kenus – akit decemberben mélyvénás trombózissal kezeltek a szegedi klinikán – az úszás mellett már húszperces kocogásokkal egészítheti ki edzésprogramját.
A 61 éves Gerendás György volt a Reggeli Start vendége kedden.
Pillanatnyi elmezavar, vagy elfojtott szunnyadó vágyak? Nem tudom. Kóvályogtam a neten, amikor felugrott egy csábító hirdetés: Pirat Hein 1983. Egy 32 éves öreg német Kalóz kiváló műhelyből, de eléggé lepusztult állapotban. Osztottam, szoroztam, belevágtam.
A nagyvitorla fel-, illetve lehúzó szerkezetének meghibásodása miatt Fa Nándor és új-zélandi társa, Conrad Colman úgy döntött, hogy Új-Zélandon kikötve megszakítják útjukat a Barcelona World Race földkerülő vitorlásversenyen, melyen továbbra is a hetedik helyen haladnak.
Ha egy sízős, kocsmázós beszélgetésben egy 10 évvel ezelőtt íródott cikket idéznek, akkor a szerző úgy érzi, mintha minden hájjal kenegetnék. Pedig nem történt más, mint az osztály hihetetlen motivációs képességével rendelkező elnöke a saját PR feladatait próbálta delegálni.
530 millió forintból készül a Balaton eddigi legnagyobb kilátója Balatonföldváron. Az óriás hajó alakú épület a település legnagyobb beruházása.
Meglepetés Egerben, izgalmas meccsen az OSC győzött és ezzel megszilárdította második helyét a tabellán. Tudósítás, nyilatkozatok és további szombati eredmények.
Biztosan nyert a hazai medencében játszó BVSC a KSI ellen a férfi vízilabda ob I szombati, 18. fordulójának második mérkőzésén.
Fölényes, 11 gólos győzelmet aratott a listavezető Szolnok odahaza a Kaposvár ellen a férfi vízilabda ob I szombati, 18. fordulójának nyitómérkőzésén.
Egyre több aktív vagy nemrég visszavonult vízilabdázó jelzi, hogy szeretne játékvezetéssel foglalkozni – mondta az InfoRádiónak adott exkluzív interjúban Molnár Tamás, a Szeged ügyvezetője, a magyar szövetség játékvezetői bizottságának február elején kinevezett elnöke. A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó elárulta, mennyi pénz lehet egy élvonalbeli meccs vezetésével keresni, miért nehéz szponzort találni a csongrádi megyeszékhelyen, és arról is beszélt, hogy mit vár Benedek Tibor szövetségi kapitány csapatától. Farkas Dávid interjúját ismertetjük.
A szövetség illetékes testülete első fokon elutasította a szentesiek óvását. Fellebbezés nincs, így a három pont a BVSC-é. erdekes új fejlemény történt a már jogerősen lezárt másik óvási ügy, a Honvéd-Kaposvár meccs esetében.