Újabb összeomlás a hajrában

Női válogatottunk újra az utolsó negyedben veszítette el a mérkőzést a vb-n. Az oroszok a negyedik nyolc percben 5-1-es etappal fordították meg a találkozót, végül két góllal győztek.

noi valogatott magyar-orosz02MTI

Az oroszokkal legutóbb a világliga selejtezőjében találkozott a magyar válogatott, akkor 13-12-re győztünk. A tavalyi Eb-n is mi örülhettünk, hiszen a nyolc között is megvertük ellenfelünket.

Jól kezdtek a csajok. Bujka két találalatával már 2-0 állt az eredményjelzőn, miközben az oroszok csak kapufákig jutottak. A folytatásban Kisteleki már 3-0-ra hízlalta az előnyt, majd jött egy orosz fór, és az első orosz találat, így 3-1-el mehettek pihenni a csapatok. A második negyedben 4-1-re is mentünk, ekkor káprázatos volt a védekezésünk, hiszen Bolonyai 80%-osan védett. A nagyszünetre feljöttek Mikhail Nagoryakov tanítványai, hiszen 6-5 volt az eredmény.

A fordulás után az oroszok egy ötös után 6-6-ra módosították az állást, de Kisteleki majd Takács szerencsés góljával, – amit végül megadtak a bírók – már kettővel vezettünk, sőt Keszthelyi már háromra növelte az előnyt, ami a záróakkordban 10-8-ra apadt. Az utolsó negyedben jött megint egy rövidzárlat. Kétgólos előnyt adtunk el úgy, hogy csak egy gólt lőttünk és mellett ötöt kaptunk.

A harmadik, és egyben utolsó csoportmeccsünket a franciák ellen játszunk csütörtökön.

Világbajnokság, második csoportmérkőzés:

Magyarország-Oroszország 11-13 (3-1, 3-4, 4-3, 1-5)

Magyarország: Bolonyai – Antal 1, Kisteleki D. 1, Szücs, Keszthelyi 3, Bujka 2, Garda. Csere: Czigány 2, Takács 1, Illés, Tóth I. 1, Menczinger. Szövetségi kapitány: Merész András

Oroszország: Karnaukh – Prokofjeva 1, Karimova 2, Lisunova 3, Timofeeva 1, Ivanova 2, Iarondaikina 1. Csere: Zubkova, Zubacheva, Simanovich 1, Abdriziakova 2, Tankeeva. Szövetségi kapitány: Mikhail Nakoryakov

Élő szöveges tudósításunk.:

Vége a mérkőzésnek, a magyar válogatott a második meccsén is kikapott.

– nincs gól.

– magyar előny, Merész András időt kér.

– pech, beszédül a labda, 11-13.

– hátrányba kerülünk, orosz időkérés alig több mint egy perc.

– Lisunova nagy gólt lő, 11-12.

– Bolonyai véd egy nagyot.

– egyenlítenek az oroszok előnyből, a hosszúbba lőtte Ivanova 11-11.

– Megúszás, Timofajeva egy gólra hozza fel az oroszokat, 11-10.

– Tóth Ildikó jól centerezik, 11-9.

– Nincs szerencsénk, orosz ejtéssel 10-9-re jönnek fel a vb házigazdái.

A harmadik negyed után, 10-8 ide.

– kimarad az előny.

– Merész András időt kér, fórban a csapat.

– Karimova belövi a végül kettős fórt, 10-8.

– orosz fór, időkérés.

– Czigány Dóri szánja el magát lövésre, milyen jól teszi 10-7.

– Ivanova hozza közelebb az oroszokat, 9-7.

– Megy a szekér, Keszthelyi  lő gólt, 9-6.

– szerencsés találat, Takács kotor bele egy labdába, 8-6. A bírók megadják.

– jó védekezés, Bolonyai védi az orosz lövést.

– Kisteleki lövését védi a kapus előnyben, majd Antal nem tud hibázni, 7-6.

– előnybe kerülnek az oroszok, Lisunova mellé lövi.

– ötöst fújnak ellenünk, pattintva megy be a labda, 6-6.

Nagyszünet, 6-5 ide.

– előnyt kapunk, az orosz erdővédekezésen nem tudunk túljárni.

– magyar fór, Merész András kér időt.

– Kegyetlenül bevágta az orosz center a fórt, 6-5.

– előnyt hibázunk, az első fórunk, amit nem váltunk gólra.

– Czigány Dóra villan, 6-4.

– egy gól közte, pattintott lövés, amit Bolonyai nem tud fogni, 5-4.

– ami szép, az szép. Simanova gyönyörűen fordul be, 5-3.

– kapunk egy fórt, Keszthelyi könyörtelen, 5-2.

– előnybe kerülnek az oroszok. Időkérés után Lisunova bobázza be, 4-2.

– nagyszerűen működik a védekezésünk újfent, Bolonyai 80%-os.

– a túloldalon mi is lefordulunk, Keszthelyi gólt dob, 4-1.

– Ziccerben az oroszok, elhibázzák.

Vége az első negyednek, 3-1 ide az állás.

– Yarondaykina előnyből ejt 3-1.

– Kisteleki másodszor már nem tud hibázni, 3-0.

– egy jó védekezés ismét a magyaroktól, a másik oldalon fórba kerülünk, Merész András időt kér.

– óriási kapufát lőnek az oroszok fórban.

– majd nálunk egy kontra.

– oroszok ismét egy előnyt puskáznak el.

– Bujka ismét, megúszik, majsd kiállítást fújnak. Gyorsan kijátssza majd vissza neki, 2-0.

– Orosz előny, de Karimova lövését védi Bolonyai.

– Bujkának tesszük be, csavar, 1-0.

– kapufát lőnek az oroszok.

– Bujka Barbinak játszuk be, de védi a kapus lövését.

– Bolonyai kezd a kapuban.

– ugyanaz a bíró vezeti a meccset, aki Kína ellen, hát -finoman fogalmazva- nem volt kegyes hozzánk.

– telt ház előtt játszák a meccset.

– himnuszok következtek volna, ami ezúttal elmarad. (csúszás van a programban, így nem játszák le őket)

– a délelőtt, mint már beszámoltunk róla, női válogatottunk balesetet szenvedett, szerencsére senki nem sérült meg, mindenki jól van.

– a mérkőzés 17:50-kor kezdődik.

– A világliga selejtezőjében is az oroszokkal voltunk egy csoportban, akkor idegenben ők – ötméteresekkel, még az itthon meccsen mi győztünk.

– Nagy tornán az orosz válogatottal a tavalyi Eb-n találkoztunk, akkor a legjobb nyolc között vertük őket 11-7-re.

A mai, eddigi eredmények:

Hollandia – Görögország 10-9 (2-3, 2-2, 5-2, 1-2)
Ausztrália – Dél-Afrika 19-1 (6-0, 3-1, 7-0, 3-0)
Olaszország – USA 10-9 (4-2, 2-1, 2-4, 2-2)
Brazília – Japán 11-8 (4-2, 2-1, 4-3, 1-2)
Franciaország – Kína
19.10: Spanyolország – Új-Zéland
20.30: Kanada – Kazahsztán

– délelőtti eredmények úgy alakultak, hogy az olaszok egy góllal győztek az amerikaiak ellen, így az egyenes kieséses szakaszban nagyon úgy tűnik, hogy az amik lesznek a mieink első ellenfele, ha harmadik helyen végez a Merész-csapat.

-a vb első meccsén női válogatottunk drámai vereséget szenvedett, hiszen 8-6-os állásról, 8-9-re bukta el a Kína elleni találkozót. A mai ellenfelünk, az oroszok simán nyertek a franciák ellen.

Sz. B.

Fotó: MTI

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS