Kategória: Autó-motor
Ocon: Én leszek a legboldogabb a rajtrácson
Esteban Ocon számára a Belga Nagydíj lesz az első F1-es futam, amihez rajthoz állhat a 2016-os szezonban. Ennek megfelelően a francia rendkívül izgatott a vasárnap délutánt illetően.
Verstappen újabb rekordot döntött
Max Verstappen, az F1 legfiatalabb futamgyőztese a Belga Nagydíj szombati napján ismét új rekordot állított fel, és nagyon boldog, hogy ezt rengeteg holland szurkoló előtt sikerült véghez vinnie.
Rosberg: Hamilton nagyon hamar felzárkózhat
A rajtrács ellentétes pólusairól kezdi a Belga Nagydíjat a két Mercedes-versenyző. A vezetőség elmagyarázta, hogyan taktikázott ma Hamilton, Rosberg pedig arról beszélt, csapattársával is számol a győzelemért vívott harcban.
Szoftverprobléma hátráltatta a Williamseket
Nem úgy sikerült a Belga Nagydíj időmérő edzése a Williams pilótáinak számára, ahogy azt eltervezték, hiszen csak a nyolcadik és a tízedik pozícióból rajtolhatnak el a vasárnapi futamon.
Alonso tanulna a motorhibákból
Fernando Alonso, a McLaren F1-es pilótája összesen négy kört tudott megtenni szombaton az autójával, így a pénteken kezdődő gondokat, úgy tűnik nem sikerül megoldani a wokingiaknak.
Gutierrez: Miért mindig én kapok?
A mexikói pilóta – némileg enyhébb kiadásban – kezd Pastor Maldonado örökébe lépni a mezőny rosszfiújaként. Szerinte rajtbüntetése túl szigorú, a stewardok pedig következetlenek. Csapata is megvédte.
Kiss Norbi: Véletlenül nekimentem kicsit
Két dobogós helyet szerzett hazai versenyének szombati felvonásán a kétszeres Európa-bajnok – egy nap alatt kétszer dobogóra állni idén először sikerült neki, de egy ellentmondásos ütközésbe is belekeveredett.
Exkluzív: Ki nyeri a gumilutrit?
Nico Rosberg hozta a kötelezőt: míg Lewis Hamiltont rommá büntetik a hajtáslánc-komponensek csereberéje miatt, addig a német megszerezte a pole-pozíciót, igaz, azt maga is elismeri, hogy egyáltalán nem lesz könnyű dolga, ha győzni akar. A Red Bull és a Ferrari is szeretne kemény ellenfél lenni, ennek érdekében előbbi csapat eltérő gumistratégiával küldi csatába két harcosát.
BZ Racing Team: Zűrös Hungaroring
A BZ Racing Team alig két hét szünet után újra versenyben van. A Salzburgring után…
Vettel: Ennél sokkal többet vártam
Sebastian Vettel, a Ferrari F1-es pilótájának sem sikerült jól az időmérő edzése. A német versenyző csak a negyedik pozícióból vághat neki a vasárnapi Belga Nagydíjnak.
Ricciardo kihagyja a számításból Hamiltont
Míg csapattársa második, az ausztrál csak az ötödik helyről kezdi meg a Belga Nagydíjat. Daniel Ricciardo nem csügged túlságosan, a futamra pedig öt esélyessel számol – a címvédővel nem.
Botrányos véget ért Kiss Norbi második futama
A magyar versenyző elképesztő csatát vívott riválisaival a dobogós helyekért az ETRC második hungaroringi futamán – végül harmadik helyen végzett, de a leintést követő pillanatokat furcsa közjáték árnyékolta be.
Raikkönen: Pole-pozíciót szerezhettem volna
A finn F1-es azonban csak harmadik lett az időmérőm, Nico Rosberg indulhat Belgiumban az élről – a Mercedes-versenyző nem számít könnyű futamra. A legjobb három nyilatkozatai szombatról.
A Red Bull-pilóták választottak stratégiát
Christian Hornert, a Red Bull csapatfőnökét lenyűgözte Max Verstappen köre és hozzátette: a két F1-es pilóta döntötte el, hogy milyen stratégiát választ a vasárnapi Belga Nagydíjra.
Forma-1 2016: A Belga Nagydíj rajtsorrendje
Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíj szombati időmérő edzését, így…
Retro – Schumacher sportszerűtlen győzelme
Michael Schumacher 91 futamgyőzelme között akad néhány, amelyeket vitatott körülmények között nyert meg – az egyik legemlékezetesebb ilyen eset az 1995-ben ezen a napon rendezett Belga Nagydíjon történt.
Raikkönené a harmadik szabadedzés
Kimi Raikkönen és a Ferrari zárta az élen a Belga Nagydíj harmadik szabadedzését, a Red Bullnál viszont gond van: Max Verstappent műszaki hiba miatt alig láthattuk a pályán.
Wolff megígérte, Vandoorne jövőre az F1-ben lesz
Toto Wolff, a Mercedes motorsport-igazgatója garantálja, hogy Stoffel Vandoorne jövőre debütálhat a Formula-1-ben – a szakember szerint a fiatalok közül ő érdemli meg leginkább, hogy a királykategóriában szerepeljen.
Hamilton célja megtartani a vb-elsőséget
Lewis Hamilton, a Mercedes F1-es versenyzője tisztában van vele, hogy a mezőny végéről rajtolva nehéz lesz felzárkóznia az élmezőnyre, azonban célja, hogy megtartsa vezető pozícióját a világbajnokságban.
Így zárta napját a Manor újonca
Esteban Ocon először teljesített F1-es szabadedzést versenypilótaként pénteken, és kapásból megverte csapattársát – de hogyan alakultak a gyakorlások az ő szemszögén keresztül?


























